Erdogan: Nem demokratikus az iraki voksolás

Vágólapra másolva!
A vasárnapi iraki választás nem lesz teljesen demokratikus és nem valószínű, hogy meggátolja az erőszakot vagy segít stabilizálni az országot - véli Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Ezt a választást nem lehet teljesen demokratikusnak minősíteni, mivel a lakosok egyik nagy csoportja, a szunnita arabok nem vesznek részt rajta. Nem fog szavazni a szavazásra jogosult összes állampolgár fog szavazni. Ez negatív fejleményeket jelez előre Irak számára. A választás megosztó jellegű lesz, mert etnikai alapon megy végbe - mondta Erdogan csütörtökön Davosban, a Világgazdasági Fórumon.

A miniszterelnököt megkérdezték, hogy utólag is helyesli-e a török parlament 2003-as döntését, amellyel nem engedte át az ország területén az Irakot támadó amerikai csapatokat. - Törökország szerint sohasem helyes együttműködni valamivel, amit igazságtalannak vagy méltánytalannak tart - válaszolta.

Erdogan kétségbe vonta azoknak a sajtójelentéseknek a hitelességét, hogy az Egyesült Államok katonai csapást készít elő Irán ellen, annak atomfejlesztési programja miatt. Mint mondta, Törökországnak nincs alapja kételkedni abban a teheráni nyilatkozatban, amely szerint Irán atomprogramja tisztán polgári célokra irányul. Hasonló tapasztalatokat szereztünk Irakban. Szerintem minden országnak a világon tanulnia kell abból, amin Irakban keresztül mentünk - mondta.

Ausztráliában már szavaznak

Ausztráliában élő irakiak adták le Sydneyben az első szavazatokat (helyi idő szerint már) pénteken hazájuk régóta várt parlamenti választásán, amely Irakban csak két nap múlva kezdődik meg.

Tizennégy országban összesen mintegy 280 ezer iraki száműzött és menekült iratkozott fel a választói nyilvántartásba, hogy részt vehessen hazája első demokratikusnak szánt választásain, amelyre két évvel a Szaddám Huszein diktatúráját 2003 áprilisában elsöprő amerikai hadműveletek után kerül sor.