Iraki ellenállókat toboroztak Franciaországban

Vágólapra másolva!
A francia hatóságok felszámoltak egy olyan illegális iszlám hálózatot, amely francia állampolgárokat toborzott az Irakba vezényelt amerikai katonák elleni harcra - közölte kedden egy bennfentes tisztségviselő.
Vágólapra másolva!

A Dominique de Villepin francia belügyminiszterhez közelálló forrás szerint az öt férfiból és két nőből álló iszlámista csoportot még hétfőn vette őrizetbe a DST francia belbiztonsági szolgálat Párizsban, amely a radikális iszlám csoportokhoz közel álló fiatalok feltételezett gyülekezőhelye. A hét lefogott személy az ügy további kivizsgálásáig a DST őrizetében marad.

A forrás hangsúlyozta, hogy ez volt az első ilyen jellegű - egyben nagy jelentőségű - intézkedés Franciaországban, s az iraki ellenállókat toborzó csoportot teljes egészében felszámolták. Franciaországban korábban hivatalos bírósági vizsgálat indult a toborzó hálózatok tevékenységének feltárására, miután Irakban több francia állampolgár is életét vesztette.

Az Irakban harcoló külföldi önkéntesek száma nehezen felbecsülhető. A Le Monde című francia napilap decemberben titkosszolgálati forrásokra hivatkozva mindazonáltal 1000 és 2000 közé tette számukat, megjegyezve, hogy az iraki ellenállók soraiban harcoló külföldiek többsége Jordániából, Szíriából, Szaúd-Arábiából, Jemenből és Kuvaitból származik.