Hazazavarták az afgán menekülteket Iránból

Vágólapra másolva!
Több ezer afgán menekültet kényszerítettek arra az iráni hatóságok, hogy hazatérjenek. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint az irániak visszaélnek az ENSZ térségben működő önkéntes visszatelepítési programjával.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint több ezer afgán menekültet kényszerítettek arra az iráni hatóságok, hogy hazatérjenek Afganisztánba. Az ENSZ szerint az irániak még rádióreklámokat is bevetettek, amelyben arra szólították fel a menekülteket, hogy el kell hagyniuk Iránt.

A jelentések szerint razziákat indítottak, megtagadták a menekültek tartózkodási engedélyeinek meghosszabbítását, és azután megtagadták tőlük a közösségi szolgáltatásokat, sőt többeket le is tartóztattak a papírok hiánya miatt. Rudd Lubbers főbiztos szerint Irán túl messzire ment ezzel.

A menekültügyi főbiztos közölte, hogy az ENSZ intenzívebb párbeszédet szorgalmaz a teheráni kormányzattal, mielőtt kiterjesztenék az önkéntes visszatelepítési programot a térségben. Lubbers figyelmeztetett, hogy nem szeretnék, ha az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) önkéntes visszatelepülési programját a menekültek eltávolításának eszközeként használnák fel.

A főbiztos közölte, hogy tavaly összesen 380 ezer ember tért haza Afganisztánba, és a többség saját akaratából. "Csakhogy, ha mondjuk öt százalékukat kényszerítették a visszatérésre, az már húszezer ember" - mondta Lubbers.

Az iráni kormányzat ugyanakkor tagadja, hogy hazatérésre kényszerítenék az afgán menekülteket, de azt elismerték, hogy számos illegális afgán munkást őrizetbe vettek.

A UNHCR februárban konferenciát szervez európai országok - ahol ugyancsak sok afgán menekült tartózkodik -, illetve Irán, Pakisztán és Afganisztán részvételével, ahol a menekültek sorsának hosszú távú megoldásáról tanácskoznának. A szervezet ugyanakkor azt javasolja az érintett államoknak, tegyék lehetővé legalább az afgánok egy részének a maradást.