Mégis tiltják az óvszert a spanyol katolikusok

Vágólapra másolva!
Visszakozott a spanyol katolikus egyház saját szóvivőjének korábbi nyilatkozatától, melyben támogatta az óvszer használatát az AIDS elleni küzdelemben. Az egyház szerint az óvszerhasználat művi fogamzásgátlás, amit továbbra is etikátlannak tartanak. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas visszhangot váltott ki a spanyol püspöki konferencia szóvivőjének, Juan Antonio Martinez Caminonak keddi nyilatkozata, amikor azt mondta, hogy "az óvszernek helye van az AIDS megelőzéséért folytatott globális harcban". Meleg szervezetek a "megvilágosodás pillanataként" értékelték ezt a kijelentést.

Szerda este azonban, miután a Vatikán megerősítette óvszerellenességét, a spanyol püspöki konferencia már visszakozott. Közleményt adtak ki, melyben kifejtették, hogy az óvszerhasználatot továbbra is a művi születésszabályozás egyik eszközének tekintik, ezért nem fogadják el használatát az AIDS-betegséget okozó HIV-vírus terjedésének megfékezésére.

A Spanyolországban kormányzó szocialista párt parlamenti frakciójának egészségügyért felelős szóvivője, Isabel Pozuelo közölte: nem érti, miért mondta Martinez Camino, amit mondott kedden, és azt sem, miért "tért vissza az egyház korábbi szűklátókörűségéhez".

Tavaly az Európai Unió is bírálta azt a vatikáni állásfoglalást, mely szerint az AIDS-et okozó HIV vírus képes átjutni a gumióvszeren, ezért alkalmatlan a betegségtől való védekezésre. Egy magas rangú vatikáni főpap akkor azt nyilatkozta egy tévéműsorban, hogy "a HIV-vírus durván 450-szer kisebb, mint a sperma. A spermák pedig könnyen át tudnak hatolni az óvszer anyagán." Az ENSZ Világegészségügyi Szervezete (WHO) elítélte a vatikáni álláspontot: "igen veszélyesek ezek a hibás állásfoglalások az óvszerekkel és a HIV-vírusokkal kapcsolatban. A WHO szerint a megfelelő óvszer használata 90 százalékkal csökkenti a HIV-fertőzés kockázatát. "Lehetnek hasadékok a kotonon, de olyan apró lyukak, amelyeken a vírus át tudna hatolni (amelyekről az egyház beszélt) nincsenek."