Japán mérnököt raboltak el Irakban

Vágólapra másolva!
A baidzsi olajfinomítóban dolgozó japán mérnök két iraki rendőr kíséretében utazott Irak középső részén, amikor fegyveresek állították meg gépkocsijukat. Két kísérőjét lelőtték, a szakembert pedig magukkal hurcolták.
Vágólapra másolva!

Szintén szerdán emberrablók elengedtek fogságukból három iraki tisztségviselőt, köztük Ali al-Galíbot, a tikríti városi tanács vezetőjét, a közép-iraki Szaláheddín tartomány kormányzóhelyettesét. Al-Galíbot és két társát január 7-én Bagdadtól mintegy hatvan kilométerre délre, Latifíja közelében rabolták el.

A tisztségviselők egy küldöttség tagjaiként Nedzsef síita szent városba indultak, hogy Ali Asz-Szisztáni nagyajatolláhhal, a legfőbb síita vallási vezetőjével a választásokról tárgyaljanak, amikor ismeretlen fegyveresek támadták meg őket.