Öngyilkos lett egy chilei katonatiszt

Vágólapra másolva!
Egy épülő ház tizennyolcadik emeletéről levetette magát German Barriga Munoz nyugállományú ezredes hétfőn, mert börtönbüntetés fenyegette amiatt, hogy 1976-ban hat kommunista párti vezető eltüntetésében vett részt - közölte a chilei rendőrség.
Vágólapra másolva!

Barriga Munoz is az egyik gyanúsítottja volt annak a bűnvádi eljárási folyamatnak, amelyet Juan Guzman, az Augusto Pinochet volt chilei diktátor uralma idején (1973 és 1990 között) elkövetett bűntettek ügyében vizsgálatot folytató bíró kezdeményezett. Ebben az időszakban mintegy 3 ezer ellenzéki gondolkodású ember vált a katonai junta áldozatává, illetve tűnt el a dél-amerikai országban.

Az akkori chilei titkosrendőrség, a Dina emberei 1976 májusában behatoltak abba az irodai helyiségbe, ahol a kommunista párt vezetése ülésezett, és elhurcolták az ott lévőket.

Barriga Munoz azzal az ürüggyel jutott fel az épülő házra, hogy lakást akar majd vásárolni ott, és ki szeretne választani magának egyet.