Meghalt Csao Ce-jang volt kínai pártfőtitkár

Vágólapra másolva!
Meghalt Csao Ce-jang volt kínai pártfőtitkár, akit a Tienanmen téri demokratikus megmozdulások vérbe fojtása után fosztottak meg tisztségétől, mivel a helyzet tárgyalásos rendezésébek a híve volt. A biztonsági intézkedéseket megerősítették a Tienanmen téren, mert attól tartanak, hogy a volt pártfőtitkár halálának hírére tüntetések törnek ki.
Vágólapra másolva!

Meghalt Csao Ce-jang (Zhao-Ziyang) volt kínai pártfőtitkár, akit az 1989-es demokratikus megmozdulások vérbe fojtása után fosztottak meg tisztségétől. A 85 éves Csao Ce-jang már régóta betegeskedett, légzési és keringési zavarai, valamint szív- és érrendszeri panaszai voltak, több agyvérzése is volt, és már napok óta kómában, halál közeli állapotban feküdt a kórházban. Évek óta halálhíre az első hivatalos kínai sajtójelentés a másfél évtizede kegyvesztett volt vezetőről.

A biztonsági intézkedéseket megerősítették a Tienanmen téren, mert attól tartanak, hogy a volt pártfőtitkár halálhírére reformokat követelő tüntetések törnek ki. Csao Ce-jang ugyanis a megmozdulások idején a tüntetőkkel való tárgyalások híve volt. A hatalom azonban végül 1989. június 4-én a néphadsereg páncélosaival fojtotta vérbe a demokráciáért tüntető egyetemisták és munkások demonstrációját. A hivatalos jelentések szerint az akciónak többszáz áldozata volt, míg az emberjogi szervezetek közel ezer halottról számoltak be.

Volt titkára, Csao halálhíre után órákon belül kemény szavakkal kritizálta a kínai vezetést közleményében. Bao Tong - aki hét évet töltött börtönben, és jelenleg is kormányzati felügyelet alatt áll - közölte, Csao elszigetelése a kínai igazságszolgáltatás és a Kommunista Párt "szégyenfoltja". Bao Tong szerint Kínában rendszeresen korlátozzák az emberi jogokat, és a fájdalom még mindig él az emberekben, mélyen a szívekben és a lelkekben, a Tienanmen téri tiltakozások óta eltelt 16 év után is.

Csao a kegyvesztett reformer

Csao Ce-Jang a nyolcvanas években Kína tényleges vezetője, Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) hű harcostársaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a merész kínai reformok bevezetésében, és abban, hogy az ázsiai ország nyitott a nagyvilág felé. Később azonban kiesett Teng kegyeiből. Az 1989-ben levert pekingi diáklázadást követően a vezetésből is eltávolították. Akkor azt vetették a szemére, hogy a Kínai Kommunista Párt megosztására törekedett, mivel a diákokkal való tárgyalások híve volt, és nem értett egyet a lázadás erőszakos letörésével. Csaót házi őrizetbe helyezték, amit élete végéig nem oldottak fel.

Forrás: EPA
Csao Ce-jang és Bao Tong 1989-ben

"Siratom vezetőmet és országomat. Csao a kínai nép reménysége volt" - mondta a külföldi hírügynökségeknek adott nyilatkozatában Vu Kuo-kuang (Wu Guoguang), Csao Ce-jang egykori közeli munkatársa, aki jelenleg az Egyesült Államokban tanít. "A kínai kormánynak nyilvános temetést kellene rendeznie, hagynia kellene, hogy az emberek részt vegyenek a Csaót búcsúztató gyászszertartáson" - jelentette ki Csiang Pej-kun (Jiang Peikun) polgárjogi aktivista, akinek fiát a katonák ölték meg 1989-ben, és aki feleségével együtt azért küzd, hogy vizsgálják felül a demokratikus mozgalom hivatalos megítélését, amely szerint "ellenforradalmi lázadás" volt az 1989-es tüntetéssorozat.

A kínai kormány számára különösen kellemetlenné teszi Csao halálhírét az a tény, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) jelenlegi kormányfő valamikor közeli munkatársa volt az egykori pártfőtitkárnak, de ő mentorával ellentétben, nem esett áldozatul az 1989-es tisztogatásnak. Peking zavarának egyik jele, hogy letiltották az Interneten az elhunytról szóló társalgást (chateket).

[origo]/MTI