Váltást küldenek Acehbe a magyar orvosok

Vágólapra másolva!
Elindult a délkelet-ázsiai katasztrófa helyszínére a magyar orvos csoportot felváltó újabb egészségügyi csapat pénteken este a Ferihegyi repülőtérről; a segítők a Baptista Szeretetszolgálat és a Karisz Nemzetközi Szövetség szervezésében vesznek részt a karitatív programban. A 15 fős csapat - orvosok, ápolók és logisztikusok - azt a 13 fős csoportot váltja fel, amelyik egy hete indult el Budapestről.
Vágólapra másolva!

Elindult a váltás az indonéziai Aceh tartományba. A magyar orvosok a szökőár sújtotta területen dolgozó kollegáikat váltják fel. Debreceni István, a Baptista Szeretetszolgálat médiareferense az elmondta: a hazatérő és a most induló egészségügyi csapat igen nehéz és veszélyes körülmények között tevékenykedik az indonéziai Banda Aceh-ben, ahol általános orvosi ellátást végeznek, főleg sebesülteket ápolnak.

A segítők Frankfurt-Szingapúr-Jakarta útvonalon jutnak el célállomásukra, amelyet a december 26-i szökőár szinte teljesen letartolt. A szeretetszolgálat munkatársa közölte: a programban résztvevő egészségügyiek annak a "bármikor mobilizálható" csapatnak a tagjai, akik korábban vállalták, hogy hasonló tragikus események esetén szívesen teljesítenek szolgálatot, így bármikor bevethetők a világ minden pontján.

A szeretetszolgálat jelképes örökbefogadási programjának sikere "minden várakozást felülmúlt", így lassan 10 ezer támogatót regisztráltak. Ez lényegesen több örökbefogadást jelent, mert voltak olyan szervezetek, melyek 20-25 árva egyéves ellátását is vállalták - mondta. Közölte: az este elindult orvos csoport a hét végén veszi át a munkát a másik csapattól, amelyik vasárnap éjjel érkeznek meg Budapestre.

Elutazás előtt a Ferihegyi repülőtéren elmondták: Banda Aceh-ben három helyszínen dolgoznak majd: egy mobilkórházban portugál orvosokkal együtt látnak el betegeket, egy orvosi rendelőben gyógyítanak, és egy menekülttáborban segítenek a rászorulóknak.

Lehóczki László, a Karisz Nemzetközi Szövetség elnöke, aki egyben a miskolci Spider Mentőcsoport vezetőjeként utazik a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai területre, elmondta: a csapat tagjai között vannak a többi közt a Szolnoki Életjel Mentőcsoport, a miskolci Spider Mentőcsoport és a Baranya Speciális Mentőcsoport szakemberei. Január 24-ig mindenképpen kint maradnak, de elképzelhető, hogy meghosszabbítják segítő programjukat - tette hozzá.

Közölte: a kint dolgozó egészségügyiek kérésének megfelelően orvosi kézi műszereket, valamint gyermekgyógyszereket is visznek magukkal.