Több áldozata lehet a nagy-britanniai orkánnak

Vágólapra másolva!
Szerda esti, nem végleges adatok szerint legalább három, de valószínűleg inkább hét halottja van a Brit-szigetek északi részén végigsöpört orkánnak, amely az utóbbi csaknem húsz év legsúlyosabb vihara volt Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

A skót hatóságok szerdán este összesen négy személyt kerestek, akik két elsodort autóból tűntek el Skócia északnyugati részén, a Külső-Hebridákhoz tartozó Benbecula szigetén. Az egyik autó vezetőjét már holtan megtalálták, és a rendőrség szerint félő, hogy családjának négy többi tagja - felesége, két kisgyermeke és egy idősebb rokon, akik egy másik, szintén elsodort autóban utaztak - ugyancsak életét vesztette. A két üres, félig alámerült gépkocsit megtalálták a szigetet a szárazfölddel összekötő híd közelében.

A viharban, amely kedd estétől szerda estig pusztított az ír sziget és Nagy-Britannia északi vidékein, többször is 200 kilométeres óránkénti széllökéseket mértek. Az orkánnak már szerda hajnalig két halálos áldozata volt. Először Észak-Írországban, Londonderryben egy kamiont a szél lesodort a Foyle folyó 45 méter magas hídjáról, a teherautó a folyópartra zuhant, vezetője meghalt. Nem sokkal később, Skócia keleti partjainál a szélvihar egy kamiont átlökött az A1-es gyorsforgalmi út szemközti sávjába, éppen egy személyautóra, amelynek vezetője szintén meghalt.

A vihar komoly károkat okozott az infrastruktúrában; szerdán napközben csaknem 90 ezer skóciai otthonban nem volt áram, igaz, ez a szám estig a felére csökkent. Az észak-angliai Sellafield nukleáris fűtőelem-feldolgozó üzemének épületeiben is külső szerkezeti károk keletkeztek, jóllehet az aktív zóna nem károsodott.

A mostaninál nagyobb, hurrikánszerű vihar legutóbb 1987-ben pusztított Nagy-Britanniában, akkor az ország déli részén; az volt a múlt század legsúlyosabb természeti csapása a szigetországban.

Az ország északi részén már a múlt héten is végigsöpört egy orkán, amely a jelenleginél kisebb erejű volt, nyomait azonban még most is magukon viselik az érintett térségek. Az észak-angliai Carlisle városa, ahol öt ember fulladt meg a múlt heti özönvízben, jelentős részben azóta is víz alatt van, és több ezer lakásban nincs áram.