Brit katonát ítéltek el iraki bűncselekményért

Vágólapra másolva!
Először ítéltek el brit katonát iraki foglyok bántalmazásáért. Az ítéletet a németországi Bergenben kedden hozták meg. Az itt állomásozó brit haderő nem közölt részleteket, mert úgymond nem akarják befolyásolni egy újabb, ezúttal Osnabrückben tartandó per kimenetelét.
Vágólapra másolva!

A 20 éves katonát azért Németországban állították katonai bíróság elé, mert eredetileg Bergen közelében, az alsó-szászországi Celle városban szolgált. Az elítéltet a hadsereg kötelekéből is elbocsátották.

Brit lapbeszámolók szerint a katona felvételeket készített arról, hogy három másik katona miként bántalmaz és aláz meg szexuálisan irakiakat. Az egyik felvételen az egyik katona lábát egy vértócsában fekvő irakira téve pózol.

Osnabrückben a három katona pere szerdán kezdődik. A brit beszámolók szerint a katonák 2003 májusában, az amerikai-angol hadjárat befejezése után Bászra közelében tartották fogva az irakiakat és követték el ellenük az emberi méltóságot sértő cselekedeteket.