Özönvízszerű eső Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek legpusztítóbb, özönvízszerű esőzéssel kísért orkánja tört rá a hétvégén Nagy-Britanniára. Zátonyra futott egy utasokkal teli komphajó, amelyet hosszú ideig meg sem tudtak közelíteni.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

Orkán erejű szél és heves esőzés pusztított a hétvégén a brit szigeteken. Az ítéletidő főleg Skóciát és Anglia északnyugati vidékeit, valamint Walest sújtotat, de kijutott a károkból még Londonnak is, ahol számos kidőlt fa, törmelékektől megrongált autó jelezte a szélvihar útját.

Skócia északnyugati partjainál szombat reggel a 120-140 kilométeres sebességű szél a szikláknak sodorta a P and O hajózási társaság Észak-Írországból érkező kompját, amelyen 100 utas ült. A területileg illetékes parti őrség vezetője szombaton a BBC-nek elmondta: a fedélzeten tartózkodók biztonságban vannak, mert a European Highlander nevű komp "szilárdan ül a sziklazátonyon", amelynek nekisodorta az orkán, az időjárási viszonyok miatt azonban a hajó szombaton megközelíthetetlen volt.

Skóciában és Észak-Angliában a szélvihart heves esőzések is kísérik, számos helyen árvízriadót rendeltek el, több elöntött településről a hadsereg motorcsónakjaival mentették ki a lakókat. Az észak felé vezető fő angliai autópályák közül többet le kellett zárni, mert a szél által felfordított kamionok tucatjai torlaszolják el a sávokat. A Bristoli-csatornán átívelő, Angliából Walesbe vezető autópályahidat is le kellett zárni, mert a Severn széles torkolatvidéke feletti, szabadon fújó orkán a hatóságok szerint akár a vízbe is sodorhatja a magasabb oldalfalú járműveket.

A légi közlekedésben is fennakadásokat okozott az ítéletidő; még a londoni Heathrow repülőtéren is átlagosan egyórás késésekkel közlekedtek szombaton a járatok.