Uzsorából is gazdagodott az olasz kávékirály

Vágólapra másolva!
Uzsorahitelek miatt letartóztatták csütörtökön az olasz "kávékirályt", Antonio Maurót, fia ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte az olasz rendőrség.
Vágólapra másolva!

A 69 éves üzletembert, azzal vádolják, hogy évi 35-80 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorultaknak. Szűkebb hazájában, Calabriában, valamint Szicíliában megbízottak révén a szorult anyagi helyzetbe került vendéglátóhelyeknek kölcsönt kínált fel, amire aztán hihetetlenül magas kamatot szedett. Elfogatási parancsot adtak ki Mauro 38 éves fia, Maurizio ellen is, aki jelenleg Afrikában vakációzik.

A család 1949 óta dolgozik a kávéüzletben, a dél-olaszországi Calabria régió legismertebb vállalkozói közé számítanak. Antonio Mauro az elmúlt években a Reggina első osztályú futballklub szponzora volt.