Irak szomszédai a be nem avatkozást hangsúlyozzák

Vágólapra másolva!
Az Irakkal határos országok nem fognak beavatkozni a háború szaggatta ország belügyeibe, és felszólítják az irakiakat, hogy vegyenek részt a jövőjüket meghatározó választásokon - olvasható az Irak és a vele szomszédos országok külügyminisztereinek ammáni értekezletéről kiadott csütörtöki zárónyilatkozatban.
Vágólapra másolva!

A házigazda Jordánia, valamint Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Szíria és Törökország diplomáciájának vezetője, továbbá Irán külügyminiszter-helyettese a négyórás tanácskozás után közzétett dokumentumban hangsúlyozta Irak szuverenitásának, függetlenségének, területei épségének és nemzeti egységének tiszteletben tartását, valamint az iraki nép jogát a biztonságos élethez és ahhoz, hogy demokratikus eszközökkel, szabadon dönthessen jövőjéről. Ennek "egyedüli lehetőségét a választások jelentik".

A résztvevők megállapodtak abban, hogy a következő ilyen találkozót a január 30-ra tervezett iraki általános választások után Isztambulban tartják.