Csak az északi faj kellett a brit hadseregnek

Eddig titkosított iratokból kiderült, hogy a brit hadsereg a hetvenes évek végéig faji alapon toborzott. A sorozottak színét titokban nyilvántartották, olyan kódolt kifejezéseket használva, mint például D-faktor. A brit hadvezetés eddig csak annyi kommentárt fűzött a most nyilvánosságra került tényekhez, hogy most már csak az alkalmasságot nézik, az újoncok színével nem törődnek.

Az iraki bevetéskor a szín már nem számított

Hétfő óta több tízezer titkos dokumentum vált kutathatóvá Nagy-Britanniában, egy új, információszabadságról szóló törvény értelmében. Rögtön az első nap súlyos titkok derültek ki a hadseregről: a brit katonákat faji alapon válogatták és tartották nyilván.

A dokumentumok szerint az 1950-es évek elejétől 1975-ig biztos, és valószínűleg még utána is tartott a titkos lajstromba vétel és szelektálás. Még nem került elő adat arról, hogy a nyilvántartást meddig vezették, de a hadsereg vezetése sietett közölni, ma már nincs semmilyen etnikai nyilvántartás. Hivatalosan 1972-ben is ezt mondta a hadsereg vezetése, de pont egy ilyen kérdés kapcsán bukott le a titkos nyilvántartási rendszer.

1972-ben ugyanis egy civil szervezet megkérdezte a hadügyminisztériumot, hogy milyen arányban képviseltetik magukat az egyes kisebbségek a hadseregben. A hadvezetés kilenc hónapnyi gondolkodás után azt válaszolta, hogy nincs nyilvántartás a hadseregben a katonák eredetéről. Ezzel szemben most kiderült, hogy a parancsnokok tudatosan tagadták le a nyilvántartást a minisztérium civil politikusai előtt.

A valóságban már a sorozás orvosi ellenőrzésekor megkapták a nem fehérek a D-faktor kódot, ami azt jelentette, hogy nem tartoznak a fehérek északi fajába. Igyekeztek kiszűrni a "mediterrán" és a "füstös képű francia" típusúakat is. Az orvosi kartonokon szerepelt a "negroid", az "ázsiai", a "mediterrán" és az "észak-európai" kitétel is. Az adatokat sokszor lyukkártyán rögzítették, hogy még bonyolultabb legyen azok megfejtése.

A nyilvántartás azt is meghatározta, hogy kit hova osztanak be. Míg 1972 elején a lövészeknél 263 nem fehér szolgált, addig a katonai rendőrségnél és a hírszerzésnél mindössze egy. A brit hadsereg a második világháború után nem sokkal önkéntessé vált, így lehetőség szerint igyekeztek úgy szerződést kötni a toborzók, hogy a nem fehérek aránya ne haladja meg az 1-2 százalékot.

Az eddig titkos iratokból az is kiderült, hogy a hadvezetés tanulmányokat készített arról, hogy milyen veszélyei vannak a színeseknek a seregben. Észrevették például, hogy a fekete katonák sajátos köszönési technikát használnak egymás között, akkor is, ha különböző ország hadseregeihez tartoznak. Ezt németországi bázisokon figyelték meg 1971-ben. Készültek beszámolók faji alapon kitört verekedésekről a seregben, illetve arról, hogy a színesek parafinnal csúfítják el arcukat, hogy engedélyt kapjanak szakáll növesztésére.

Több brit lapnak sikerült megszólaltatnia nyugalmazott tiszteket az ügyben, de a többségük tagadta, hogy hallott volna a titkos nyilvántartásokról. Kivétel közülük Bob Stewart ezredes, aki 1967-96 között szolgált. Szerinte teljesen indokolt egészségügyi okokból a faji alapú nyilvántartás, hiszen az északi típus jobban bírja a hideget, a feketék jobban bírják a meleget, és ez alapján el lehetett dönteni, hogy kit hol érdemes bevetni.