Nem zavartatta magát Thaiföldön a holland belügyminiszter

Vágólapra másolva!
Bírálatok özöne zúdult Johan Remkes holland belügyminiszterre a hágai parlamentben, mert bár Thaiföldön töltötte a karácsonyi ünnepeket, nem kereste fel a pusztító szökőár holland áldozatait. A politikus csak azt közölte minisztériumával, hogy szeretné, ha nem zavarnák nyaralása alatt.
Vágólapra másolva!

Remkes december 26-án, a természeti katasztrófa napján érkezett meg Thaiföldre, hogy szokásához híven Szamuj szigetén töltse az ünnepeket baráti társaságban - jelentette hétfőn az ANP holland hírügynökség.

Szamuj szigete légvonalban 250 kilométerre fekszik az elemi csapás által leginkább sújtott térségek egyikétől, Phukettől. A politikus kapcsolatba lépett minisztériumával, tudatta, hogy szerencsésen megérkezett, és szeretné, ha mostantól nem zavarnák - idézte a holland hírügynökség a belügyminisztérium szóvivőjét, aki hozzátette: a miniszter általában is "nehezen elérhető".

Ellenzéki képviselők a miniszter lemondását követelték a parlamentben, pellengérre állítva empátiahiányát és bírálva "elérhetetlenségét". Saját pártjának képviselői is csalódottságuknak adtak hangot Remkes viselkedése miatt, és úgy vélekedtek, hogy tájékozódnia kellett volna a dél-ázsiai helyzetről.