Európa kulturális fővárosa: bemutatkoztak a versengők

Vágólapra másolva!
Kisfilmekkel mutatta be fejlesztési terveit a lehetséges szponzoroknak az Európa kulturális fővárosa 2010 címért versengő hét város. 2010-ben egy magyar és egy német város tölti be ezt a szerepet, a nemzetközi zsűri döntése alapján október 23-án hirdetnek győztest.
Vágólapra másolva!

Közel száz magyar és nemzetközi nagyvállalat vezetői előtt mutatta be szombaton fejlesztési terveit az Európa kulturális fővárosa 2010 címért versengő hét város Budapesten. A főváros, továbbá Debrecen, Eger, Győr, Miskolc, Pécs, Sopron egy-egy tizenegy perces kisfilmmel mutatkozott be a potenciális szponzorok jelenlétében, a Podmaniczky-palotában.

A rendezvényt Bozóki András kultuszminiszter nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, hogy 11 város vágott neki a versengésnek, március elején pedig a zsűri hét várost választott ki a második fordulóba. "Kultúra nélkül nem lehet mire felhasználni a gazdasági fejlődés eredményeit sem, a kultúra előfeltétele a versenyképességnek" - mondta a befektetők előtt a miniszter.

"Ez a lehetőség páratlan lehetőség arra, hogy az Európai Unió tagjaként megmutassuk magunkat más országoknak is, olyan lehetőség, amely egyúttal arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az egyes régióknak mi az a specifikumok, amely alapján definiálhatják magukat" - közölte a miniszter.

Az előminősítő pályázaton továbbjutott városoknak augusztus 17-ig ismét pályázniuk kell és a tíztagúvá bővülő nemzetközi zsűri döntése alapján október 23-án hirdetnek győztest. Az EU kulturális miniszterei 2004 májusában határoztak arról, hogy 2009-től évente két település, egy régi és egy új tagállam városa együtt lesz Európa kulturális fővárosa. 2010-ben egy magyar és egy német város tölti be ezt a szerepet.