Emelkedett a kínai bányarobbanás áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
Kétszázkilencre emelkedett az északkelet-kínai Fuhszin (Fuxin) település közelében található szénbányában két nappal ezelőtt történt sújtólégrobbanás halálos áldozatainak a száma - adta tudtul a szerdán nyilvánosságra hozott újabb hivatalos összesítés. Még mindig hat bányászt keresnek. A 242 méter mélyen történt detonációban 29-en sebesültek meg.
Vágólapra másolva!

Az állami munkabiztonsági hivatal korábbi adatai alapján Kínában tavaly összesen 6027 ember halálát okozták balesetek a szénbányákban, az azt megelőző évben hat százalékkal többet. Az évi több mint 9 százalékos gazdasági növekedést produkáló ország áramtermelése 80 százalékban a szénen alapul, a szénbányák teljes gőzzel működnek, gyakran a biztonság rovására. A hétfői katasztrófa volt ez elmúlt 14 év legsúlyosabb bányaszerencsétlensége.

Ven Csia-pao kínai kormányfő a múlt hónapban elrendelte, hogy a gazdaság mindegyik szektorában erősítsék meg a biztonsági intézkedéseket. Az állam idén a szénbányákban bekövetkező halálesetek számának 3 százalékos csökkentését tűzte ki célul.