Terrorista-gyanús arabokat vettek őrizetbe Romániában

Vágólapra másolva!
Hét arab személyt vettek őrizetbe a romániai Iasi-ban (Jászvárosban) azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida terrorszervezettel. Ezen kívül pénzmosással és más gazdasági bűncselekményekkel is vádolják őket - jelentették hétfőn román hírforrások.
Vágólapra másolva!

A román hírügynökségek és tömegtájékoztatási eszközök jelentése szerint az észak-moldvai nagyvárosban a román legfőbb ügyészség és a hírszerző szolgálat (SRI) közös akciója során vették őrizetbe a hét arab személyt. Letartóztatásukra annak az akciónak a keretében került sor, amelyet több mint egy évvel ezelőtt indítottak el a román bűnüldöző szervek kábítószer-kereskedelemmel és pénzmosással összefüggő bűncselekmények felderítésére.

Az átfogó vizsgálatok során a szálak a város műrostgyárának két szíriai többségi tulajdonosához vezettek. A szíriai testvérpárt, Amar és Hasszán Nannaát nagy összegű pénzmosással, 25 millió dollár törvénytelen külföldre juttatásával gyanúsítják.

A szír testvérek cégénél végrehajtott házkutatás során fantomcégek irataira és pecsétjeire bukkantak az ügyészek. A gyanúsítottak e fantomcégek láncolatán át hajtották végre az említett bűnös pénzügyleteket. A külföldre juttatott összegeket egy arab érdekeltségű - az Oszama bin Laden terrorista vezér családjának ellenőrzése alatt álló -párizsi bankba utalták át.

Az érintett cég vezérigazgató-helyettese szerint a bűnüldöző szervek gyanújának semmi alapja sincs, hiszen a műrostgyár csupán jelentéktelen értékű üzletet kötött egy párizsi céggel. "Ennek alapján meglehetősen súlyos vádakat fogalmaztak meg ellenünk puszta spekulációk alapján" - mondta a sajtónak a vezérigazgató-helyettes.