Jóváhagyta az urándúsítást az iráni Őrök Tanácsa

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta az iráni Őrök Tanácsa, hogy a kormány újrakezdje az urándúsítást. Ha az ENSZ nukleáris ügynöksége a Biztonsági Tanács elé utalja az atomprogramot, és nem bizonyosodik be, hogy az kizárólag békés célokat szolgál, a BT szankciókat róhat ki Teheránra.
Vágólapra másolva!

Az iráni Őrök Tanácsa szombaton olyan törvényt hagyott jóvá, amely felhatalmazza a teheráni kormányt, hogy kivonja az országot nukleáris tevékenysége fokozott nemzetközi ellenőrzése alól és újrakezdje az urándúsítást, ha atomprogramja az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerül. A törvényt az iráni parlament november 20-án hagyta jóvá. Akkor a jelenlévő 197 képviselőből 183 megszavazta a jogszabályt az állami rádióban is közvetített ülésen.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szeptemberben határozott úgy, hogy az iráni atomprogram ügyét a Biztonsági Tanács elé terjeszti. Az iráni törvény elfogadása után a szervezet igazgató tanácsa elhalasztotta ezt a lépést, úgy döntött, hogy átmenetileg több időt ad a kérdésről folyó tárgyalásoknak. Ebbe az Európai Unió is beleegyezett, és az iráni vezetés is elfogadta az EU-trojka azon javaslatát, hogy a felek vegyék fel újra a közép-keleti ország atomprogramjáról folytatott tárgyalások augusztusban elejtett fonalát.

Ha az ENSZ nukleáris ügynöksége a Biztonsági Tanács elé utalja az iráni atomprogramot, és nem bizonyosodik be, hogy az kizárólag békés célokat szolgál, a BT szankciókat róhat ki Teheránra.

Az Őrök Tanácsa, a konzervatív hitszónokokból és jogtudósokból álló testület döntése arra is felhatalmazza a kormányzatot, hogy újrakezdje az urándúsítást. A törvényt még Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöknek is alá kell írnia, hogy életbe lépjen, de ez csak formalitás.