Új madárinfluenza-törzset találtak emberekben

Vágólapra másolva!
A madárinfluenza új, eddig ismeretlen törzsét fedezték fel Kínában. Az új mutációt emberekben mutatták ki, a kínai egészségügyi hatóságok szerint azonban az új törzs nem képes emberről emberre terjedni.
Vágólapra másolva!

Emberekben mutatták ki Kínában a madárinfluenza vírusának mutáción átment változatát - jelentette be hétfőn Pekingben a kínai egészségügyi minisztérium. A közlemény szerint a kínai orvosok által beteg emberek szervezetében kimutatott vírustörzs eltér attól a H5N1 vírustól, amelyet korábban vietnami betegekben fedeztek fel. A mutáns vírus azonban nem képes emberről emberre átterjedni - mondta Mao Csün-an (Mao Qunan), a minisztérium szóvivője.

A minisztérium közleménye egyúttal két újabb madárinfluenza-gócról tett említést. Az új háziszárnyas-megbetegedéseket az északnyugati Hszincsiang (Xinjiang) és a közép-kínai Hunan (Hunan) tartományból jelentették. Óvintézkedésként az érintett baromfiudvarok három kilométeres körzetében több mint 65 ezer szárnyast megsemmisítettek. Október óta ezzel 25-re emelkedett a madárinfluenza-gócok száma Kínában.

Kína eddig három, a madárinfluenza H5N1 típusú vírusa által okozott emberi megbetegedést jelentett be. Két parasztasszony meghalt. Szakértők azonban lehetségesnek tartják, hogy voltak más emberi megbetegedések is, amelyeket nem ismertek fel, mivel a betegséget nehéz diagnosztizálni.