Újabb őrizetbe vételek Egyiptomban

Vágólapra másolva!
A Muzulmán Testvériség több mint ötven hívét vette őrizetbe az egyiptomi rendőrség szombat reggel Alexandriában, az ország második legnagyobb városában - közölte az iszlámista szervezet. Közben megkezdődött a parlamenti választások újabb fordulója.
Vágólapra másolva!

A rendőrök szavazóhelyiségek előtt fogták le embereit, és három helyen megakadályozták, hogy bejussanak a szavazófülkékbe - számolt be a szervezet egy szóvivője. Az őrizetbe vételek nagy része még a voksolás kezdete előtt történt.

A Muzulmán Testvériség betiltott, de nagy hatású és lényegében megtűrt szervezet, függetlenként induló jelöltjei az eddigi fordulókban sikeresen szerepeltek.

Előző nap, pénteken a rendőrök a Muzulmán Testvériség szintén ötvennél több támogatóját vették őrizetbe Egyiptom más tartományaiban. A belügyminisztérium akkor azt közölte, hogy az illetők erőszakcselekményeket terveztek a szombati választási forduló idejére.