Készülnek az oroszok a kínai szennyeződésre

Vágólapra másolva!
A kínaiak szerint két hét múlva, az orosz hatóságok szerint viszont már a jövő héten eléri Oroszországot az a benzolszennyezés, amely november 13-án került a Szonghua folyóba. A szennyezett víztömeg csütörtök hajnalban érte el a közel négymillió lakosú Harbint. A kínai városban felfügesztették az ivóvíz-szolgáltatást, és hasonló intézkedés várható az oroszországi Habarovszkban is. Az orosz hatóságok pénteken rendkívüli állapotot vezetnek be a veszélyeztetett térségben.
Vágólapra másolva!

Kína szerint két hétbe telik, mire eléri az orosz határt az a benzolszennyezés, amely november 13-án került a Szonghua folyóba. Az orosz hatóságok ugyanakkor úgy becsülik, a határt november 26-án, a folyó mentén fekvő Habarovszkot pedig 30-án, vagy december 1-én érheti el a szennyezett víztömeg.

A folyót 80 kilométer hosszúságban beszennyező vegyi anyag miatt kellett leállítani a vízszolgáltatást egy közel négymilliós lakosú kínai városban, Harbinban. A szennyezés helyi idő szerint csütörtökön hajnalban érte el a várost, a becslések alapján 40 órába kerül, mire a szennyezett víztömeg levonul a kérdéses szakaszról. A városban a jelentések szerint megfelelő mennyiségű vizet sikerült elraktározniuk a lakosoknak, és palackozott ivóvízben sem szenvednek hiányt.

Az Amur felé halad a benzol

A Szonghua (orosz nevén Szungari) az Amur egyik mellékfolyója. A szennyezés Oroszországban a helyi hatóságok szerint másfélmillió ember ivóvízellátását veszélyezteti, többek között a 650 ezer lakosú Habarovszkot. Az orosz hatóságok pénteken rendkívüli állapotot vezetnek be a veszélyeztetett térségben.

A kínai külügy szerint közvetlen telefonvonalat létesítenek az illetékes orosz hatóságokkal a szennyezés ügyében. Kína eddig két alkalommal adott hivatalos tájékoztatást az orosz félnek. Az oroszok ugyanakkor keveslik a kapott információkat. A kínai környezetvédelmi hatóság helyettes vezetője szerint a szennyezőanyag koncentrációja sokat csökken, mire eléri az orosz határt.

A benzol akkor került a folyóba, amikor robbanás történt egy vegyi üzemben Jilin tartományban. Az emberi mulasztás okozta baleset miatt 10 ezer embert kellett kitelepíteni a gyár közeléből. A környezetvédelmi hatóság szerint a szennyezésért egyértelműen a kérdéses vegyi üzem a felelős. A gyár az állami tulajdonú Kínai Nemzeti Olajipari Vállalaté (CNPC). A hatóságok bűnügyi eljárást indítottak.

Leukémiát okoz

Kínában a hatalmas iramú gazdasági fejlődés egyik komoly mellékhatása a környezetszennyezés. Egyes becslések szerint a kínai felszíni vízfolyások 70 százaléka szennyezett, főként az iparvidékeket átszelő nagyobb folyók. A szennyezést az ipari üzemeken kívül az is növeli, hogy a mezőgazdaságban hatalmas mennyiségben alkalmaznak műtrágyát.

A petróleumból nyert édeskés, aromás illatú folyadék a vegyipar egyik jelentős alapanyaga, festékek, csomagolóanyagok, ragasztók, CD-k készítéséhez is felhasználják. Korábban a benzin oktánszámát növelték vele, de használatát jelentősen visszaszorították. A színtelen, illékony folyadék nagy mennyiségben belélegezve halált okozhat, kisebb mennyiségben szédülést, fáradtságérzetet, gyors szívverést, izomrángást, eszméletvesztést kelthet. Hasonló tüneteket produkál, ha benzollal szennyezett italt, vagy ételt fogyaszt valaki, azzal a különbséggel, hogy hányingert is kelt, nagyobb mennyiség ekkor is halálhoz vezet. Az anyagot az USA-ban rákkeltőnek nyilvánították. Hosszabb távon leukémiához vezet a benzollal való érintkezés.