Volt NDK-s a német szociáldemokraták élén

Vágólapra másolva!
Míg a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) Matthias Platzeck Brandenburg tartományi kormányfő pártelnöki jelölésével igyekszik gyorsan túllendülni a párton belüli vezetői válságon, a kereszténydemokraták bajor testvérszervezetét (CSU) valósággal megrázta, hogy Edmund Stoiber tartományi miniszterelnök korábbi elhatározását megmásítva marad Münchenben, és nem lép be az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormányba. A belpolitikai válságot kirobbantó szociáldemokrata Andrea Nahles a pártfőtitkári helyett várhatóan elnökhelyettesi poszttal vigasztalódhat.
Vágólapra másolva!

Kedd este szociáldemokrata vezetők megállapodtak abban, hogy Matthias Platzeck brandenburgi miniszterelnököt jelölik az alig két hét múlva esedékes karlsruhei SPD-kongresszuson pártelnöknek. Ezzel két napon belül megoldást találtak arra a krízishelyzetre, amit Franz Müntefering lemondása okozott. A politikus nem vállalta az újabb jelölést, miután hétfőn vereséget szenvedett a párt második számú posztjáért folyó versenyben: a pártvezetőség nem az általa favorizált Kajo Wasserhövel országos ügyvezetőt jelölte a főtitkári posztra, hanem a balszárnyhoz sorolt Andrea Nahlest.

Michael Platzeck a koalíciós partnerek megnyugtatására közölte: az SPD kitart a CDU-CSU és az SPD részvételével felálló közös kormányzás mellett, és abban érdekeltek, hogy a koalíciós megállapodás mihamarabb megszülessen. Megegyeztek továbbá abban, hogy változatlanul Müntefering vezeti Gerhard Schröder ügyvezető kancellárral közösen az SPD tárgyalási delegációját. A pártelnök közölte, hogy mégis tagja lesz munkaügyi miniszterként a leendő kormánynak. Várható utódja, az 51 éves brandenburgi kormányfő első nyilatkozatában egyértelművé tette: pártelnökként nem vállal miniszteri felelősséget.

Ha a kongresszus támogatja Platzeck jelölését, a CDU után az SPD is Kelet-Németországból választ magának pártelnököt - a kereszténydemokraták első embere a szintén NDK-s születésű Angela Merkel. Platzeck politikai karrierje környezetvédelmi miniszterként kezdődött Brandenburgban. Országos hírnevet az 1997-es Odera menti árvíz idején szerzett: ekkor ragasztotta rá a média "a gát grófja" nevet. Később Potsdam polgármesterévé választották, majd onnan került 2002-ben a keletnémet tartomány élére. A nagykoalíciós kormányzással elvi problémája aligha lesz: maga is egy SPD-CDU vezette tartományi kormány élén áll. Bírja az ügyvezető kancellár Gerhard Schröder bizalmát, miután népszerűségvesztéssel sem törődve támogatta a kormány reformprogramját. Platzeck a párt következő kancellárjelöltje lehet - ha nem lesznek rövid időn belül előrehozott választások.

A nagykoalíció bukását még így sem lehet kizárni, hogy gyorsan sikerült megtalálni Müntefering utódját. A szociáldemokraták még nem tisztázták, hogy merre fejlesszék tovább Gerhard Schröder kancellár politikai örökségét, a munkaerőpiacot liberalizáló és szociális államhoz is hozzányúló Agenda 2010-et, és milyen politikát folytassanak a Baloldali Párt (Linke) előretörésével. A párt identitáskeresése egyelőre a vezetői válságban és a generációs problémák felszínre kerülésében mutatkozott meg, amit a koalíciós tárgyalások sikere érdekében kompromisszumokkal igyekeznek megoldani.

Andrea Nahles főtitkári jelölése után közölte, nem feltétlenül a poszthoz, hanem a belső viták lefolytatásához ragaszkodik. Szerdán dél körül kiderült, Nahles elnökhelyettesi pozíciót kaphat, ha a kongresszus a kinevezésére rábólint. (A pártnak eddig öt egyenrangú alelnöke volt, az elképzelések szerint Nahles lenne Platzeck helyettese.) Arról, hogy kit jelölnek főtitkárnak, még nem született döntés. Az esélyesek közé tartozik Kurt Beck, Rajna-Pfalz miniszterelnöke és Sigmar Gabriel leendő környezetvédelmi miniszter.

Müntefering lemondását követően Edmund Stoiber bajor kormányfő úgy döntött, hogy mégsem fogadja el a gazdasági és technológiaügyi tárcát, melyet várhatóan Michael Glos, a part tartományi csoport vezetője vesz majd át. A CSU több politikusa is értetlenül áll Stoiber döntése előtt. Lapkommentárok megjegyzik: érdemei elismerése mellett a part szívesen megszabadult volna első emberétől, akinek a vezetésével története egyik legrosszabb választási szereplését érték el szeptemberben. A bajor néppárt a szavazatok alig 50%-át szerezte meg a tartományi választáson, amivel a legkisebb szövetségi párt lett a Bundestagban. A tartományi kormányfői poszt várományosa, Günther Beckstein bajor belügyminiszter is úgy vélte: ártott Stoiber tekintélyének, hogy sokáig lebegtette részvételét a Merkel-kormányban. Heteken át őrlődött, mire elígérkezett, most pedig mégis vissza akar térni Münchenbe.