Már kilenc városban tombol az erőszak Párizs körül

Vágólapra másolva!
Három megye kilenc településére is átterjedt a már hatodik éjszaka tartó erőszakhullám Párizs környékén. A javarészt fiatal randalírozók autókat, kormányzati épületeket, szemeteskukákat gyújtottak fel, a tűzoltóságot legalább 150 tűzhöz riasztották. A rendőrök 34 embert vettek őrizetbe, a kormány rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatja. Az erőszakot két, a rendőrség által üldözött észak-afrikai bevándorló fiatal halála váltotta ki.
Vágólapra másolva!

Legalább kilenc, Párizs északkeleti részén elterülő elővárosra terjedtek át szerdára virradóra a hatodik éjszaka tartó zavargások. A randalírozó helyi fiatalok több mint ötven gépkocsit gyújtottak fel. Összesen 150 gyújtogatáshoz kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A rendőrség szerint a kisebb csoportokban randalírozó fiatalok közül harmincnégyet őrizetbe vettek, miután a zavargások a teljes megyére, illetve három másik főváros közeli megyére is átterjedtek.

A zavargások nyomán a nyugalom megőrzésére szólított fel Jacques Chirac francia elnök szerdán. A francia elnök a Dominique de Villepin miniszterelnök által összehívott rendkívüli kormányülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a további veszélyek megelőzésének érdekében a jogszabályok szigorú, a tisztelet és párbeszéd szellemében történő alkalmazására van szükség. Értesülések szerint az ülésen a kormány rendkívüli intézkedéseket dolgoz ki a zavargások megfékezésére.

Az éjszaka folyamán Seine-Saint-Denis megyében lángba borult összesen 62 gépkocsi és egy szőnyegüzlet. Sevranban egy teherautó, Tremblay-en-France-ban a posta négy furgonját gyújtották fel. Csak Aulnay-sous-Bois-ban 15 autót borítottak lángba és a tűzoltóság épületére zúdítottak kőzáport a feldühödött fiatalok. A kivezényelt rendőrök gumilövedékekkel és könnygázzal igyekeztek szétoszlatni a tomboló csoportokat, akik Molotov-koktélt dobáltak a helyi városházára is.

Párizs más elővárosaiban, Val d'Oise, Yvelines és Seine-et-Marne megyék településein is kisebb összecsapások törtek ki a zavargók és a rendfenntartók között. A térséget javarészt észak-afrikai muzulmán bevándorlók lakják, jelentős a munkanélküliség és a bűnözés.

A zavargások csütörtök este kezdődtek a 28 ezres lélekszámú, többségében afrikai bevándorlók által lakott Clichy-sous-Bois-ban, miután halálos áramütést ért több, a rendőrség által betörés miatt üldözött fiatalt. Az üldözöttek ugyanis egy trafóházban kerestek menedéket. Az áramütés egy 14 és 16 éves fiatal életét oltotta ki, egy társukat súlyos állapotban szállították kórházba. A hatóságok ugyanakkor azt állítják, nem üldözték a fiatalokat. Szombat estére a helybeliek néma tüntetését követően kismértékben csillapodott a helyzet, de vasárnap ismeretlen tettesek könnygázgránátot dobtak a helyi mecsetbe, ami ismét elszabadította az indulatokat.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

Dominique de Villepin kormányfő kedd este hivatalában fogadta az elhunyt fiatalok családtagjait. A találkozón jelen volt Nicolas Sarkozy belügyminiszter is, aki hétfőn a helyszínre is kilátogatott. A francia miniszterelnök közleményben mély együttérzésről és a szörnyű megpróbáltatásban támogatásáról biztosította a gyászoló családokat, és megígérte, hogy a "baleset körülményeire teljes fény fog derülni". Villepin közölte azt is, hogy szeretne minden olyan "látszólagos értetlenséget elkerülni, amely újabb összecsapásokhoz vezethet".

A zavargások a francia kormányban meghúzódó ellentéteket is felszínre hozták. Az elmúlt napokban Azouz Begag esélyegyenlőségi miniszter és az ellenzék részéről is több kritika érte Sarkozyt, aki "csőcseléknek" nevezte a randalírozó fiatalokat, és kijelentette, hogy meg kívánja tőlük tisztítani a környéket.

A belügyminiszter azonban kiállt igazáért, és egy szerdán megjelent nyilatkozatában közölte: "Ha valódi lövedékeket lősz ki a rendőrökre, akkor nem fiatal vagy, hanem gengszter." Sarkozy szerint a térségnek az elmúlt években nyújtott szociális segély hiba volt.

MTI/[origo]