Négy spanyol bíróságnál robbantottak

Vágólapra másolva!
Három baszkföldi és egy szomszédos város bíróságának közelében robbantottak pokolgépeket ismeretlenek. Személyi sérülés nem történt, az egyik merényletet biztos és a többit is feltehetően az ETA baszk szeparatista szervezet követte el.
Vágólapra másolva!

Pokolgépek robbantak kedden négy spanyol városban bírósági épületek közelében. A terrorakciók, amelyeket a baszkföldi Guernica, Ordizia és Amurrio, valamint a Baszkfölddel szomszédos Navarra tartomány Berriozar városában követtek el, nem okoztak személyi sérülést, csupán anyagi károk keletkeztek a detonációk nyomán.

A baszk rendőrség szerint a guernicai robbanás előtt nem sokkal egy a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) nevében jelentkező telefonáló figyelmeztette a Gara című helyi lap szerkesztőségét a készülő merényletre. A többi támadást egyelőre senki sem vállalta, de a hatóságok feltételezik, hogy azokat is a szélsőséges baszk szakadár szervezet követte el.

José Antonio Alonso spanyol belügyminiszter elítélte a merényleteket, és közölte, hogy a spanyol kormány a jövőben is felhasználja a jogállam minden eszközét az erőszak megállítására.

Az ETA, amelyet Spanyolország, az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt a terrorista szervezetek listájára vett, az idén már mintegy 20 kisebb támadást hajtott végre, de 2003 májusa óta senkit sem öltek meg. A spanyol szocialista kormány a közelmúltban tárgyalásokat ajánlott a szervezetnek arra az esetre, ha hajlandó letenni a fegyvert, de az ETA azóta is folytatta szórványos pokolgépes akcióit.

Hétfőn este az ETA a Garának és a Berria című lapnak eljuttatott közleményében elítélte azt az új, az eddiginél szélesebb körű autonómiát célzó tervezetet, amelyet a Baszkföldön hatalmon lévő mérsékelt nacionalisták terjesztettek elő, egyúttal vállalt két az elmúlt napokban Baszkföldön végrehajtott, áldozatokkal nem járó merényletet, amelyek a DHL cég avilai kirendeltségét és Anon de Moncayo egyik elektromos központját célozták.