Vágólapra másolva!
Újabb trópusi vihar alakult ki a karibi térségben, amellyel hetven éves rekord dőlt meg. A legutóbbi viharral, Wilmával elfogytak az idénre előkészített nevek, így már a görög ábécé betűi után nevezték el a legújabb ciklont, amely az Alfa nevet kapta. Dominikán és Haitin viharriasztást rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Újabb, az idén már a huszonkettedik trópusi vihar alakult ki szombaton a karibi térségben, s ezzel - több mint egy hónappal a viharszezon vége előtt - több mint hetven éves rekord dőlt meg.

Az új ciklon elnevezéséhez már a görög ábécéhez kellett folyamodni - az Alfa nevet kapta -, mivel a jelenleg Mexikó fölött járó Wilma neve volt az utolsó az erre az évre összeállított névsorban. Ezt a viharszezon kezdete előtt készítik el a meteorológusok, és 21 ábécérendbe szedett nevet tartalmaz, annyit, ahány komoly trópusi vihar volt a karibi térségben az eddigi "csúcstartó" 1933. évben. A listát, amely után már a görög ábécé betűi következnek, idén sikerült először kimerítenie az időjárásnak.

Az Alfa Dominikától délkeletre alakult ki és óránként 24 kilométeres sebességgel északnyugati irányba halad. Középpontjában óránként mintegy 65 kilométeres a szélsebesség. Az útjába eső Haitin és Dominikában viharriasztást rendeltek el.

Az atlanti-karibi térségben utoljára tíz éve, 1995-ben szaporodtak meg számottevően a viharok, s a meteorológusok szerint a fokozott vihartevékenységnek ez a ciklusa még tíz évig fog tartani. Utoljára a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben volt ilyen periódus.