Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját, mivel az október 9-i első körben egyik jelölt sem tudott abszolút többséget szerezni. Az október 14-15-i felmérések szerint Donald Tusk, a parlamenti választásokon második helyre befutó Polgári Platform (PO) jelöltje tovább növelte korábbi előnyét, és várhatóan a szavazatok 55 százalékára számíthat, míg ellenfele, a választáson győztes Törvény és Igazság (PiS) jelöltje, Varsó ultrakonzervatív polgármestere, Lech Kaczynski 45 százalékot szerezhet.
Tusknak kedvezhet, hogy az előrejelzések szerint az elnökválasztás második fordulójában magasabb lesz a részvételi arány, mint az elsőben volt. Tusk jól jött ki a PiS ellene indított kampányából. Az első forduló után Tuskot azzal vádolták meg, hogy nagyapja önként jelentkezett a Wehrmachtba. Ezt visszautasította a televízióban, ráadásul az ügy miatt Kaczynski is elnézést kért tőle.
Lengyel politológusok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy sok - több mint 10 százalék - a bizonytalan szavazó, ráadásul az utolsó héten is sokat változhatott a szavazók véleménye, a 10 százalékos különbség így nem behozhatatlan.