Kedvezményes nyugdíjukért sztrájkolnak a belgák

Vágólapra másolva!
A másfél héttel ezelőtti munkabeszüntetés után újabb általános sztrájk lesz Belgiumban: a munkavállalók ezzel a lépéssel a korengedményes nyugdíj feltételeinek megszigorítása ellen tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

A sztrájk időpontját október 28-ra tűzték ki, s a helyzet elmérgesedését jelzi, hogy ezt már nem csak egy szakszervezet hirdette meg (mint ahogy az történt az október eleji munkabeszüntetésnél), hanem az akcióhoz csatlakozott a többi szakszervezet, így a legnagyobb munkavállalói szövetség, a kereszténydemokrata irányultságú CSC is.

Guy Verhofstadt kormányfő egy héttel ezelőtt, a parlament őszi ülésszakának megnyitásán jelentette be, hogy az október 7-i általános sztrájk ellenére a kormány kitart szándéka mellett, s 58-ról 60 évre emelik a korengedményes nyugdíjba vonulás alsó határát. A kormány a társadalom elöregedésére hivatkozik, azaz arra, hogy egyre több a nyugdíjas, s járandóságaik folyósítása mind nagyobb terheket ró az államháztartásra, illetve az aktív korú lakosságra. A szakszervezetek viszont a munkanélküliséggel érvelnek: mint mondják, akkor, amikor olyan sok fiatal nem talál munkát, először is álláshelyeket kell teremteni, s ehhez hasznos a korai nyugdíjba vonulás.

Az október 7-i általános sztrájk - amely az első ilyen megmozdulás volt Belgiumban 1993 óta - hatalmas fennakadásokat okozott a közlekedésben, a kiskereskedelemben, de számos üzem is leállásra kényszerült.