Új vajdasági magyar érdekvédelmi szervezet alakul az MNT ellenében

Vágólapra másolva!
A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) munkájával elégedetlen négy újvidéki magyar civil szervezet új érdekvédelmi szervezetet kíván létrehozni; a kezdeményezést támogatásáról biztosította a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP).
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés mögött az Újvidéki Civil Szervezetek Fórumát alkotó Árgus - Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Szervezet, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, a Nagy Sándor Hagyományápoló és Műemlékvédő Egyesület és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete áll.

Nagy Margit, a pedagógus egyesület vezetője kedden azt nyilatkozta, hogy a fórum vezetői elégedetlenek az MNT munkájával. Ezért közzéteszik a vajdasági magyar sajtóban felhívásukat, amelyben felvázolják a majdan megalakuló Polgári Együttműködés nevű érdekképviseleti testület céljait. Várják a vajdasági magyarok visszajelzéseit, és egyúttal aláírásgyűjtést is kezdenek, hogy kiderítsék, van-e elegendő támogatás egy ilyen érdekvédelmi szervezet létrehozása mögött.

A fórumosok megkérdőjelezik az elektori rendszerrel létrejött, szerintük "egypárti" MNT legitimitását. A tanácsnak szemére vetik, hogy nem képviseli eléggé a vajdasági magyarok érdekeit. Egyebek mellett az kifogásolják, hogy az oktatási intézményekben a magyar tagozatoknak nincs önálló tanmenetük, korlátozott a magyarországi tankönyvbehozatal, a szórványterületeken fokozatosan megszűnik a magyar oktatás, folyik a vajdasági magyar tájékoztatás leépítése, leépül az újvidéki Magyar Szó, folytatódnak a vajdasági magyarok elleni jogsértések.

Nagy Margit hangsúlyozta, hogy "alulró induló" kezdeményezésről van szó, a szervezet a vajdasági magyarság "lelkiismerete" lenne szemben az MNT-vel, amely - szerinte - nem tartozik felelősséggel senkinek.

László Gyula, a VMDP vajdasági parlamenti képviselője bejelentette kedden, hogy pártja támogatja a "párhuzamos" nemzeti tanács létrehozását, mivel ugyancsak elégedetlen az "illegitim és egypárti" MNT munkájával, amely nem a magyarságot, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség érdekeit képviseli (az MNT háromnegyed részben a VMSZ delegáltjaiból alakult 2002 szeptemberében).

Az újvidéki kezdeményezésre és a bírálatokra reagálva Józsa László, az MNT elnöke leszögezte, hogy a tanács jogszabály alapján alakult meg és került bejegyzésre; a kisebbségi önkormányzat nem egypárti, mert tagjai párton kívüli értelmiségiek is. Emlékeztetett arra, hogy a tanács megalakításakor minden vajdasági pártnak lett volna lehetősége részt venni az MNT munkájában. Az MNT elnöke szerint hároméves távlatból az ezzel kapcsolatos kifogások "kissé állottak".

"Ha egy civil szervezet - bármilyen széles támogatottsággal bír is - kínál valamit, az legitimitás tekintetében még mindig fényévekkel elmarad az illegitimnek minősített MNT javaslataival szemben. Örülnék a reális alapokon nyugvó kritikának. Nem jajveszékeléssel, hanem az MNT szakmai tevékenységével kapcsolatos alternatívák felvetésével lehet érdemi vitát folytatni, de ilyen alternatívákat egyelőre nem láttunk" - mondta a távirati irodának Józsa László.