Gyilkosságokat ismert be Szaddám Huszein

Vágólapra másolva!
A rendszere alatt elkövetett bűncselekményeket, köztük gyilkosságokat ismert be Szaddám Huszein volt iraki diktátor a jelenlegi államfő szerint.
Vágólapra másolva!

Dzsalal Talabani elnök a bagdadi televízióban kedden elmondta, hogy egy vizsgálóbíró tájékoztatta őt, hogy "sikerült vallomást kiszednie Szaddámból a bűncselekményekről, mint például kivégzésekről, amelyekre a megdöntött vezető személyesen adott parancsot". Talabani elmondta, hogy a vallomások a jelenleg vizsgálat alatt álló ügyekre vonatkoznak, de nem közölte, konkrétan melyikre.

A megdöntött vezető a tervek szerint október 19-én áll először a bírái elé. E tárgyalás napirendjére annak a tömegmészárlásnak az ügyét tűzték, amelyet a volt diktátor-elnök rezsimje követett el 1982-ban egy síita faluban, a Bagdadtól 80 kilométerre északra lévő Dudzsailban. Miután a településen egy sikertelen merényletet kíséreltek meg Szaddám Huszein és kísérete ellen, bosszúból a diktátor pribékjei 143 helybelit gyilkoltak meg. Ha a volt iraki diktátort bűnösnek találják akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

Ezen a peren kívül még mintegy tucatnyi bírósági tárgyalás vár a jövőben Szaddám Huszeinre. Kivizsgálják szerepét más atrocitásokban is, így Halabdzsa kurd település több ezer lakosának gázfegyverrel történt elpusztításában 1988-ban, és a déli országrész síita lakossága felkelésének elnyomásában, 1991-ben.

Talabani a televízióban kijelentette: "Szaddám rászolgált a hússzoros halálos ítéletre, mert hússzor próbált meggyilkolni... száz ok is van, hogy Szaddámot halálra ítéljék".

Irakban a régi rendszer 2003-as megdöntése óta először a múlt héten akasztottak fel halálra ítélt bűnözőket.