Először ünnepel együtt a két Korea

Vágólapra másolva!
Észak-Korea és Dél-Korea először ünnepli együtt a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját. A kétszáz fős phenjani delegáció várhatóan ellátogat majd abba a sírkertbe is, ahol a koreai háborúban elesett dél-koreai katonák nyugszanak.
Vágólapra másolva!

Népes észak-koreai küldöttség érkezett vasárnap Dél-Koreába, hogy a két állam képviselői - az észak-koreai atomprogram körüli viták ellenére - először együtt ünnepeljék meg a japán gyarmati uralom alóli felszabadulás évfordulóját.

A phenjani küldöttséget szállító két repülőgép vasárnap reggel szállt le a Szöul melletti Incson nemzetközi légikikötőjében. A küldöttség érkezése miatt a repülőtéren szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, de az észak-koreai küldöttek széles mosollyal léptek be a repülőtér épületébe, ahol dél-koreai vendéglátóik meleg fogadtatásban részesítették őket.

A mintegy kétszáz fős phenjani küldöttséget Kim Ki-nam, az északi Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkára vezeti; a delegációban 17 kormányzati tisztségviselő, valamint egy népes labdarúgócsapat is helyet kapott.

A vasárnap kezdődő négynapos közös ünnepségsorozat a két Korea közötti közeledést tükrözi, annak ellenére is, hogy vitatott észak-koreai atomprogramról folytatott - augusztus 7-én felfüggesztett, s várhatóan augusztus 29-én folytatandó - hathatalmi tárgyalássorozat eddig nem vezetett eredményre. Az ünnepségeken a II. világháború ázsiai befejeződésének, egyben Korea 35 éves japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának a 60. évfordulójáról emlékeznek meg.

Az ünnepi rendezvények részeként az északi küldöttség várhatóan felkeresi azt a szöuli temetőt is, ahol a koreai háborúban elesett sok déli katona nyugszik. Ez példátlan gesztus Észak-Korea részéről, hiszen az 1950-1953-as koreai háború óta a két országrész elvileg továbbra is hadban áll egymással: békeszerződést a felek azóta sem kötöttek, a háborút csupán egy fegyverszünet függesztette fel. Az észak-koreai küldöttség várhatóan szerdán utazik haza.