Higanyérc mérgez egy szlovákiai patakot

Vágólapra másolva!
A szlovákiai Eperjes melletti, a Hernádba folyó patakba környezetszennyező higanyérc került, mert a közeli opálbánya környékén az esők miatt felgyűlt víz átfolyt a patakba. A helyszínre vezényelték a tűzoltóságot. Kedden derül ki, mennyire súlyos a szennyezés.
Vágólapra másolva!

Súlyosan környezetszennyező anyag, higanyérc kerülhetett a szlovákiai Eperjes melletti patakba a múlt heti esőzések miatt. A város mellett fekvő opálbánya térségében felgyülemlett víz pénteken került a közeli patakba. A Hernádba folyó Tarca vízgyűjtőjéhez tartozó patak jelentős mértékben szennyeződhetett - derült ki egy hétfő délutáni hírügynökségi jelentésből.

A rendkívüli helyzetről azonnal értesítették a kerületi környezetvédelmi hatóságot és a kassai környezetvédelmi felügyeletet, ezután a helyszínre vezényelték a tűzoltóság mentőalakulatait.

A kassai környezetvédelmi felügyelőség ügyeletesének tájékoztatása szerint a mentés legelső fázisában az átfolyó víz elterelésével akadályozták meg a víz és a higanyérc érintkezését. Egyelőre a patakvíz és a talajminták elemzésének laboratóriumi eredményeit várják, amelyeket várhatóan kedden tudnak majd kiértékelni, és ennek ismeretében teszik meg a további szükséges intézkedéseket.