Elítélték a nagy gyémántrablás tetteseit

Vágólapra másolva!
Antwerpenben csütörtökön született ítélet az évszázad gyémántrablásának kikiáltott bűncselekmény ügyében. Az olasz elkövetők százmillió euró értékű gyémántot loptak, de a következő öt-tíz évben börtönben lesznek.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön ítéletet hirdettek az "évszázad gyémántrablásának" nevezett bűncselekmény perében. Egy antwerpeni (Belgium) bíróság a négy tettes közül a rablás vezetőjét tíz, három társát pedig ötévi börtönbüntetésre ítélte. Összesen öt és fél millió euró büntetést is ki kell fizetniük, de ez aprópénz csupán az elrabolt drágakövek értékéhez képest. Összesen százmillió euró értékben loptak ugyanis gyémántokat, és a kincs azóta sem került elő. Így ha szabadulásuk után hozzáférnek a lopott gyémántokhoz a tettesek, akkor bőven lesz még min osztozniuk.

A rablást négy olasz származású személy 2000-ben követte el. Vezetőjük egy céget alapított Antwerpenben, amely a világ gyémántkereskedelmének egyik központja. A rablók gyémántkereskedőknek adták ki magukat, azonban a valóságban csak arra használták fantomcégüket, hogy a tárgyalások leple alatt feltérképezhessék a gyémánttőzsde biztonsági rendszerét. A tervet sikeresen végrehajtották, a gyémántokat a tőzsdéről ellopták, de túl sok nyomot hagytak maguk után. A belga nyomozók alig egy hét alatt eljutottak a gyanús fantomcéghez, és hamarosan meggyanúsították az elkövetőket.