A togói alkotmánybíróság megerősítette Gnassingbe győzelmét

Vágólapra másolva!
A togói alkotmánybíróság megerősítette kedden, hogy a hatalmon lévő párt jelöltje, Fauré Gnassingbe nyerte meg az áprilisi elnökválasztást, amelynek eredményét az ellenzék szerint meghamisították.
Vágólapra másolva!

Az alkotmánybíróság szerint Gnassingbe - a Togói Népi Tömörülés (RPT) elnökjelöltje - a szavazatok 60,5 százalékát szerezte meg, ami gyakorlatilag azonos azzal az aránnyal, amelyet a választási bizottság egy héttel korábban közölt. A választási bizottság bejelentésének hatására zavargások törtek ki az országban, amelyekben emberi jogi szervezetek szerint legalább 40 ember meghalt, de az ellenzéki erők szerint mintegy száz. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága úgy becsüli, hogy 18 ezer 500 ember elmenekült a szomszédos Ghánába, illetve Beninbe.

Az utóbbi napokban már tartani lehetett attól, hogy az alkotmánybíróság bejelentése újabb zavargásokat vált ki az országban. Jean-Pierre Fabre, a legnagyobb ellenzéki párt főtitkára a bejelentés után népi ellenállásra szólította fel a lakosságot, és közölte, hogy pártja nem vesz részt Gnassingbe nemzeti egységkormányában. Újabb zavargásoknak azonban egyelőre nem volt jele.

Az új elnök apját, Gnassingbe Eyadémát követi az államfői székben. A nyugat-afrikai országot 38 éven át vezető Eyadéma február 5-én elhunyt, ami után a hadsereg vezetői egyszerűen kinevezték az ország államfőjévé a fiát. Az új elnök a belső zavargások és a nemzetközi felzúdulás hatására lemondott, s beleegyezett, hogy elnökválasztást rendezzenek.