A lengyel egyház vizsgálatot követel Hejmo atya ügyében

Vágólapra másolva!
Alapos vizsgálatot követelt csütörtökön a lengyel katolikus egyház annak kiderítésére, igazak-e azok a vádak, amelyek szerint egy domonkos rendi lengyel szerzetespap II. János Pál pápa után kémkedett a lengyel kommunista belbiztonság számára.
Vágólapra másolva!

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének szerdán közzétett vizsgálati következtetése szerint Konrad Stanislaw Hejmo atya, aki a Vatikánba látogató lengyel zarándokokról gondoskodott, s bejárása volt a közelmúltban elhunyt pápához, a 80-as években jelentésekkel látta el a kommunista hírszerzést.

"Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültünk erről a hírről" - közölte csütörtöki nyilatkozatában a lengyel katolikus püspöki konferencia, hozzátéve, hogy "az ügy teljes és őszinte tisztázást igényel". A domonkos rend bejelentette, hogy a jövő héten Rómába utazik a rend lengyelországi főnöke, hogy beszéljen a megvádolt szerzetessel, aki továbbra is Rómában tartózkodik, noha szerdán úgy nyilatkozott, hogy hazatér Varsóba.

Forrás: MTI
Konrad Stanislaw Hejmo lengyel domonkos rendi szerzetespap

Hejmo atya tagadta, hogy kémkedett volna. Közölte, hogy sohasem működött együtt a titkosszolgálattal, és azt mondta, hogy a neki tulajdonított jelentések valaki mástól származhattak.

A nyolcvanas években a lengyel belbiztonság (SB) megpróbált beépülni a katolikus egyházba, mert az támogatta a betiltott Szolidaritás független szakszervezet által vezetett antikommunista ellenzéket. II. János Pál pápának, az egykori Karol Wojtyla bíborosnak még krakkói érsek korában, a hatvanas-hetvenes években kapcsolatai voltak lengyel ellenzékiekkel. 1978-as pápává választása nemzeti ébredéshez vezetett Lengyelországban, és ennek nyomán alakult meg két évvel később a szabad Szolidaritás szakszervezet Gdanskban.

"A kommunisták számára II. János Pál pápa volt az első számú ellenség" - magyarázta Marek Lasota lengyel történész, a téma szakértője. "Igyekeztek követni a katolikus egyházfő minden lépését, s nyilvánvalóan megpróbáltak megkörnyékezni egyházi személyeket, hogy jelentsenek róla."