Befüstölték a Sixtus-kápolnát a pezsgőző főpapok

Vágólapra másolva!
Elsöprő többséggel szavazták meg Joseph Ratzingert pápának kedd délután a pápaválasztó bíborosok egy olasz lap szerint. A főpapok állítólag pezsgővel koccintottak a sikeres szavazás után, majd ügyetlenségből telefüstölték a Sixtus-kápolnát a pápa megválasztását jelző fehér füsttel. Állítólag maga Ratzinger is koccintott, aki az alkoholos italok közül csak a sört kedveli, kolbász mellé.
Vágólapra másolva!

Elsöprő szavazati aránnyal választották pápává Joseph Ratzinger német bíborost a kedd délutáni pápaválasztó gyűlésen, egy olasz lap szerint. A La Repubblica vatikáni források és bíborosok elszólásai alapján úgy tudja, hogy a XVI. Benedekként a pápai trónra lépő német főpapra a 115 szavazó közül több mint százan voksoltak. Ratzinger így több szavazattal lett pápa, mint a szükséges kétharmados arány, és állítólag többen szavaztak rá, mint 1978-ban II. János Pálra. Karol Wojtyla a lap szerint 99 szavazatot kapott az akkor 111 fős pápaválasztó testülettől.

A német bíboros győzelmét a kedd délelőtti két voksolás is előrevetítette, a sikeres szavazás után pedig állítólag pezsgővel koccintottak a főpapok - még maga Ratzinger is, aki a sörön kívül nem nagyon iszik másfajta alkoholt.

A La Repubblica szerint az első fordulóban még kiegyenlített volt a Ratzingerre és legnagyobb vetélytársára, a reformhívek befutójának számító Carlo Maria Martini olasz bíborosra, volt milánói érsekre leadott voksok száma. Egyesek szerint hétfőn Martininak még néhány szavazatos előnye is volt. A kedd délelőtti fordulókon azonban több jelölt is visszalépett, Ratzinger tábora pedig fokozatosan növekedni kezdett, míg Martinié csökkent. A döntő momentum állítólag a keddi közösen elköltött ebéd volt a Szent Márta házban. Az étkezés során a Martinit pártoló reformhívek egy része is Ratzinger oldalára állt, így az olasz bíborosnak csak a voksok alig tíz százaléka maradt.

A szavazás és a pezsgőzés után a bíborosok kissé ügyetlenkedve láttak neki az új pápa megválasztását jelző fehér füst előállításának. A főpapoknak állítólag sem az első, sem a második próbálkozás nem sikerült, kivéve, hogy második begyújtási kísérlet után az egész Sixtus-kápolna telement füsttel. "Még jó, hogy nem voltak jelen a műemlékvédők" - idézte a La Repubblica Schönborn bécsi érseket. A bíborosoknak végül harmadjára sikerült begyújtaniuk a szavazócédulákat az erre szolgáló kis kályhában, és felszállhatott a fehér füst.

Knédli és búzasör

Joseph Ratzinger német bíborosként évtizedeken át az egyik római tiroli vendéglő gyakori vendége volt. Elvesztettünk egy hűséges törzsvendéget, de nyertünk egy nagy pápát - mondta a La Repubblicának Marco Mather, a La Cantina vendéglő tulajdonosa. A tiroli étterem a Borgo Pio középkori városrészben, a Vatikán közelében lévő via Vitelleschin található, és egyfajta búcsújáró hely is lehet a vendéglős várakozásai alapján.

Ratzinger bíboros csaknem két évtizeden át látogatta rendszeresen a római vendéglőt, de utoljára csak karácsony előtt járt ott. A tulaj szerint a főpap kedvenc ételei közé tartozott a canederli (knödel, levesben főtt sonkás kenyérgombóc), a gulyás és a kolbász, utóbbihoz szívesen fogyasztott búzasört.