A spanyol parlament rábólintott a melegek házasságára

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A spanyol parlament csütörtökön megszavazta az azonos nemű párok házasodását és válását lehetővé tevő törvényt. Az új törvény lehetővé teszi gyermekek örökbefogadását is. A polgári törvénykönyv módosítására a baloldali pártok igennel szavaztak, míg az ellenzék legnagyobb pártja, a Néppárt nemmel voksolt - írja az El País című spanyol lap. Belgium és Hollandia után a katolikus Spanyolország a harmadik állam Európában, amely engedélyezte a homoszexuálisok házasságát.