Íriszmintás személyivel szűrnék ki a terroristákat Londonban

Vágólapra másolva!
A londoni rendőrfőkapitány figyelmeztetése szerint az al-Kaida Nagy-Britanniát vette célba. Ezért azt akarja elérni a rendőrfőkapitány, hogy új törvényt hozzanak a terrorcselekmények megakadályozása érdekében. Többek között bevezettetné az íriszmintát hordozó chipkártyával ellátott személyi igazolványt.
Vágólapra másolva!

Ian Blair londoni rendőrfőkapitány szerint további intézkedések szükségesek a terrorcselekmények megakadályozására. Nemrég arra figyelmeztette a politikusokat, hogy az al-Kaida Nagy-Britanniát vette célba, ami ellen csak újabb terrorellenes törvényekkel lehet szerinte védekezni. A rendőrfőkapitány javasolta például, hogy vezessék be az íriszmintát hordozó chipkártyával ellátott személyi igazolványt, mert szerinte az írisz-felismerő technológia segítségével ki lehetne szűrni a vélt terroristákat. Erről a BBC 1 egyik később műsorra tűzött reggeli műsorának felvételén nyilatkozott Ian Blair.

A rendőrfőkapitány kijelentette, hogy szerinte a muzulmánok és az ázsiaiak 99,9 százaléka törvényszegő ember - írta az Ananova.