Magyar politikusok rendkívüli személyiségként értékelték a pápát

Vágólapra másolva!
Egy rendkívüli kor rendkívüli személyiségeként értékelték az elhunyt pápát a temetésen részt vett magyar állami vezetők a gyászszertartás után Rómában adott sajtónyilatkozataikban.
Vágólapra másolva!

Mádl Ferenc köztársasági elnök pénteken a Római Magyar Akadémián a gyászszertartás után fogadást adott, amelyen a magyar küldöttség tagjai, Erdő Péter bíboros és más magyar főpapok is részt vettek. Pohárköszöntőjében a magyar államfő hálát adott a gondviselésnek, hogy ilyen ember állhatott a katolikus egyház élén. Mádl Ferenc sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy II. János európai értékeket képviselt és közvetített, s külön figyelmet fordított az ifjúságra, s akinek gondolatai "haza is találtak", hiszen ezt bizonyította utolsó napjainak aggodalmas követése világszerte s milliók búcsúja.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavai szerint emelkedett és megható hangulatú misével búcsúztatták II. János Pál pápát, s a jelenlévők százezrei, a tévéközvetítést követő sok-sok millió mondhatta: nyugodjék békében ez a nagyszerű ember, a béke apostola és pápája.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke két személyes momentumot emelt ki a szertartás benyomásai kapcsán, amelyek számára mindig emlékezetesek maradnak. Amikor felemelték koporsóját, Rómában kisütött a nap, s a pápa úgy köszönt el híveitől, hogy legyenek derűsek. A másik pedig az elhunyt pápát övező szeretet, hiszen nem szokványos az, hogy temetésen vagy misén tapsolnak, de az, hogy az ő nevét skandálták a Szent Péter téren, és tapsoltak a tömegek, ez kifejezte mérhetetlen szeretetüket.