Lemondásra szólították fel a görög ortodox pátriárkát

Vágólapra másolva!
Lemondásra szólította fel a görög ortodox egyház szentföldi pártiárkáját, I. Irinaioszt csütörtökön az egyház egyik magas rangú vezetője egy törvénytelennek tartott jeruzsálemi telekügylet miatt, amely feldühítette az egyház arab híveit. Arisztarkosz érsek, a jeruzsálemi patriarchátus főtitkára újságíróknak nyilatkozva azzal indokolta felhívását, hogy I. Irinaiosz lemondása révén a patriarchátus visszanyerhetné megtépázott tekintélyét, és folytathatná küldetését.
Vágólapra másolva!

A Maariv izraeli napilap múlt heti beszámolója szerint a pátriárka egyik korábbi közeli munkatársa az egyház tulajdonába tartozó kelet-jeruzsálemi telket adott el törvénytelen módon tengerentúli zsidó befektetőknek. A jelentés feldühítette az egyház többnyire palesztin nemzetiségű híveit, akik régóta panaszolták, hogy az egyház izraelieknek ad el földet; ezt ugyanis arra irányuló kísérletnek tekintik, hogy Izrael ellenőrzése alá kerüljön az ingatlantulajdon a palesztinok által majdani fővárosuknak megtenni kívánt Kelet-Jeruzsálemben. A görög ortodox egyház az egyik legnagyobb telektulajdonos a Szentföldön.

I. Irinaiosz csütörtökön újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy az egyházi tisztségviselők még nem találták meg az állítólagos telekügyletek lebonyolítását bizonyító iratokat, de ezek az ügyletek mindenképpen törvénytelenek, mert az egyház erre jogosult vezető testülete, a Szent Szinódus nem adta rá áldását.

A vitatott ügylet kivizsgálására a görög ortodox egyház Athénból tisztségviselőket küldött a helyszínre, Ahmed Korei palesztin miniszterelnök pedig külön vizsgálatot rendelt el. A vitatott telekeladást lebonyolító pénzügyi intéző, Nikosz Papadimosz három hónapja eltűnt. A férfit Görögörszágban 600 ezer euró értékű sikkasztás miatt körözik, feleségét pénzmosás miatt keresik.