Hágába érkezett a volt koszovói miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Ígéretét betartva Hágába utazott szerdán Ramus Haradinaj volt koszovói miniszterelnök, akit gerillamúltja miatt vád alá helyezett a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntényeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT).
Vágólapra másolva!

Haradinaj a koszovói békefenntartó haderő, a KFOR gépével utazott Hágába felesége kíséretében a pristinai repülőtérről. Indulásakor ezt mondta: "Viszontlátásra, Koszovó polgárai". Haradinajt megérkezésekor azonnal őrizetbe vették, és a törvényszék fogdájába szállították.

A belgrádi média szerint a pristinai repülőtéren és környékén fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe az ENSZ-rendőrség és a békefenntartó haderő (KFOR). Haradinaj távozása idején több száz albán tüntetett a repülőtér mellett, majd békésen távoztak. A tüntetők többsége a nyugat-koszovó Decani és Pec város környékéről érkeztek, ahová Haradinaj is való, s ahol az 1998-99-es konfliktus idején harcolt a lázadók élén a szerb karhatalmi erők ellen.

Haradinaj kedden vette át vádiratát Sören Jessen-Petersentől, a koszovói ENSZ-misszió (UNMIK) vezetőjétől, azonnal kormányülést hívott össze, bejelentette lemondását, és közölte, hogy szerdán Hágába utazik. Pristinai források szerint az ENSZ-misszió Haradinaj tudomására hozta, hogy 24 órán belül távoznia kell Koszovóból, nehogy zavargások robbanjanak ki. Egyelőre nem tudni, Hága mivel vádolja Haradinajt, az utóbbi hetekben szokássá vált ugyanis, hogy az NT a vádlottak megérkezése után hozza nyilvánosságra a bűnlajstromukat. Feltételezések szerint az NT szerb polgári lakosok és Belgrádhoz hű albán "kollaboránsok" meggyilkolásával vádolja a 36 éves politikust.

Értesülések szerint vele együtt Hágába utazott egyik rokona, Lahe Brahimaj, akit ugyancsak vád alá helyezett Hága. Haradinajhoz hasonlóan Brahimaj - harci nevén Madzsupi parancsnok - a koszovói válság idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) regionális parancsnoka volt a tartomány nyugati részén.

A szerdai belgrádi sajtóban vezető hír Haradinaj távozása. A tényekre korlátozódó tudósításokban a lapok felemlegetik, hogy mi mindennel vádolják Haradinajt a szerbiai hatóságok. Írnak arról, hogy a KFOR-hoz csapaterősítés érkezett, és az ENSZ-rendőrség fokozta a biztonság veszélyeztetettségének szintjét. A lapok kiemelik a nyugati politikai vezetők dicsérő szavait, azt, hogy Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője "jó döntésnek", Olli Rehn bővítési biztos "bátor és bölcs döntésnek", Jessen-Petersen UNMIK-vezető pedig könnybe lábadt szemekkel "a politikai érettség példájának" nevezte Haradinaj döntését.