Eltemették a meggyilkolt libanoni kormányfőt

Vágólapra másolva!
Ezrek kísérték utolsó útjára Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnököt Bejrútban szerdán. A politikus hétfőn hunyt el egy autóbombás merényletben 14 másik emberrel együtt. A gyászolók Szíria-ellenes és a szírbarát libanoni kormányt elítélő jelszavakat skandáltak, miközben a hatóságok hatalmas erőkkel igyekeztek elejét venni a várható rendbontásoknak. A szírellenes hangulat oka, hogy Hariri a szíriai katonaság kivonását követelte Libanonból, sokan ezért Damaszkuszt sejtik megölése mögött.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Hariri családja a koporsónál

Ezrek kísérték utolsó útjára Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnököt. A hétfőn autóbombás merényletben elhunyt politikust egy bejrúti mecsetben helyezték végső nyugalomra. A hatalmas detonáció 14 másik ember életét is kioltotta.

A temetési szertartáson, amelyet a Muhammad Amin-mecsetben tartottak, nagy tülekedés alakult ki, amikor Hariri hívei megpróbálták megragadni a libanoni zászlóba tekert koporsót. A magukból kikelt gyászolókat a politikus legidősebb fia, Bahaa igyekezett lecsillapítani. A BBC helyszíni tudósítója szerint a temetésen muszlimok, keresztények és drúzok egyaránt megjelentek. A gyászolók végigkísérték a temetései menetet egészen a politikus otthonától a mecsetig.

A tömegben sokan azt kántálták, hogy "Szírek, haza!" - Hariri ugyanis maga is a szír katonaság kivonását szerette volna elérni, sokan meggyilkolását is ezzel hozzák összefüggésbe. Mások bosszút követeltek Emile Lahoud szírbarát libanoni államfő és Basar al-Aszad szír elnök ellen. Hariri családja is visszautasította a kormányzat által felajánlott állami búcsúztatót, és inkább a libanoni polgárok részvételét kérte a ceremónián.

A hatóságok komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be, a gyászmenetet páncélozott járművek, teljesen felfegyverzett rendőri rohamosztagok és katonai egységek kísérték. A háztetőkön mesterlövészek foglaltak állásokat. A rendkívüli intézkedések indokoltak voltak: kedden ugyanis több helyen fulladtak erőszakba Hariri híveinek erősen Szíria-ellenes tüntetései. A tiltakozók szíriai vendégmunkásokat vertek meg, sőt felgyújtottak egy szír teherautót is a politikus szülőhelyén, Szidónban.

A merénylet komoly válságba sodorhatja a térséget. A szír kivonulást szorgalmazó volt miniszterelnök halála mögött a legtöbben a Libanont 1976 óta megszállva tartó Szíriát sejtik. A kivonulást szorgalmazza az ENSZ és az USA is, utóbbi visszahívta damaszkuszi nagykövetét, és több diplomáciai szankció kirovását szorgalmazza. Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter ugyan nyíltan nem vádolta a merénylettel Damaszkuszt, de jelezte, hogy az Egyesült Államok a térség biztonsága szempontjából destabilizálónak tartja Libanon megszállását.