Elhagyta a kórházat II. János Pál

Vágólapra másolva!
Az influenzájából felgyógyult pápa távozott csütörtök este - röviddel fél nyolc előtt - a római Gemelli klinikáról, ahol tíz napot töltött, egyebek között gégegyulladással is. II. János Pál pápa személyi titkára kíséretében szállt be mozgatható karosszékével a fehér pápamobilba csütörtök este, s indult a Vatikánba, miközben áldást osztott a kórház előtt várakozó tömegnek.
Vágólapra másolva!

A vatikáni sajtószóvivő csütörtöki közlése szerint a gégegörcsökkel és influenzával kórházba szállított pápa általános állapota jelentősen javult, gégefőgyulladása meggyógyult, leletei kizárnak minden más patológiát, így orvosai döntése nyomán térhet vissza az egyházi államban lévő apostoli palotájába. Az egyházfő orvosai tanácsára dönt további programjairól. Sajtóforrások szerint maga dönt arról, hogy vasárnap megjelenik-e dolgozószobája ablakában, - ahol majd két hete a hideg huzatban megfázott -, ugyanakkor szerdai szokásos általános audienciája a jelek szerint elmarad, vagyis kímélő munkarendre rendezkedik be az elkövetkező napokban az agg, előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő egyházfő.

II. János Pál pápán január 30-án jelentkeztek influenzás tünetek, felment a láza, majd heveny gége- és légcsőhuruttal, illetve -görcsökkel, erős köhögéssel február elsején beszállították az Agostino Gemelli klinikára. A kezelésnek köszönhetően már egy héttel ezelőtt csillapodott láza, gyulladásai és köhögése, gégegörcsei, s már csak influenzája kötötte ágyhoz, ugyanakkor a lemondásával kapcsolatos találgatások és nyilatkozatok egyre erőteljesebben hatották át a világsajtót, mi több, a katolikus médiát is.

Karol Wojtyla pápaságának 27 esztendeje alatt nyolcadszor került be a Gemelli klinikára, ahol összességében csaknem másfélszáz napot töltött, s mostani influenzás gyógykezelése tíz napot vett igénybe.