Janukovics bíróságon támadja az ukrán választást

Vágólapra másolva!
A legfelsőbb bíróságon támadja meg az ukrán lenökválasztás megismételt második fordulójának végeredményét a kormány jelöltje, Viktor Janukovics. Janukovics azért fordul a testülethez, mert az ukrán választási központ elutasította csalással és alkotmányossággal kapcsolatos panaszait. Szakértők szerint Janukovics a lépéssel késleltetni akarja ellenfele, Viktor Juscsenko győzelmének kihirdetését.
Vágólapra másolva!

A legfelsőbb bírósághoz fordult szerdán Viktor Janukovics, az ukrán elnökválasztás vesztese, mert az ukrán központi választási bizottság elutasította azt a panaszát, amelyben úgy vélte, hogy választási szabálytalanságok miatt nem lehet megállapítani a december 26-i elnökválasztás hivatalos végeredményt.

Liana Slaposnyikova, a legfelsőbb bíróság szóvivője megerősítette, hogy megérkezett Janukovics beadványa. Szakértők szerint az újabb panasz célja, hogy késleltessék az elnökválasztás hivatalos végeredményének kihirdetését.

Janukovics hívei azt állítják, hogy több millió választó, idősek és betegek nem szavazhattak az új választási törvény miatt, amelyben korlátozták a mozgó urnás szavazásokat. A központi választási bizottság közölte, hogy azért utasította el a panaszt, mert Viktor Janukovics hívei nem tudtak elegendő bizonyítékot összegyűjteni az általuk vélt jogsértésekre.