28 halott egy bagdadi robbanásban

Vágólapra másolva!
Feltehetően külföldi terroristák az őket kereső iraki rendőrökre robbantottak egy épületet Bagdadban. A detonációban hat ház dőlt össze, legalább 28 ember meghalt.
Vágólapra másolva!

Legalább 28 ember, köztük hét iraki rendőr vesztette életét egy nagy erejű robbanásban Bagdadban. A detonáció akkor történt, amikor az iraki rendőrök rajtaütöttek egy épületen, ahol külföldi arab terroristákat sejtettek.

A rendőrök feltörték az épület ajtaját, és akkor robbant be a pokolgép. A robbanás erejére jellemző, hogy a ház, és vele együtt öt szomszédos lakóépület is összeomlott. A sebesültek számát 18-ra teszik a hatóságok, és feltételezik, hogy az összeomlott épületek alatt még lehetnek további áldozatok.

Az iraki rendőrök minden jel szerint egy a felkelők által felállított csapdába futottak bele. Éjszaka ugyanis egy névtelen telefonáló jelentette be a helyi rendőrőrsön, hogy a megjelölt épületben fegyveresek rejtőznek. A rendőrség szerint az elkövetők tetemes mennyiségű robbanóanyagot használtak fel. Amerikai és iraki katonák hajnalban lezárták a területet.

Az Irakban állomásozó amerikai katonai alakulatok parancsnokai szerint a szunnita fegyvereseken és Szaddám Huszein megbuktatott diktátor hívein kívül a külföldi arab szélsőségesek az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és az iraki ideiglenes kormány elleni fegyveres harc fő erői.