Megkérdőjelezik az EBESZ objektivitását az oroszok

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyminisztérium megkérdőjelezi az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek az ukrán választásokról készült jelentésének objektivitását. Az oroszok azt nehezményezik, hogy az EBESZ megfigyelők nem tettek jelentést azokról a választási visszaélésekről, amelyekről orosz kollégáik számoltak be nekik.
Vágólapra másolva!

A moszkvai külügyminisztérium kedd esti közleményében megkérdőjelezte azoknak a következtetéseknek az objektivitását, amelyeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulóját megfigyelő missziója vont le a vasárnapi voksolásból.

Alekszandr Jakovenko, a tárca szóvivője észrevételezte, hogy a megfigyelők derékhadát alkotó EBESZ-küldöttek összegzésükben nem tértek ki több olyan hiányosságra, amelyekre a posztszovjet Független Államok Közössége (FÁK), köztük Oroszország képviselői felhívták a figyelmet.

Ezek közé tartozik - mondta Jakovenko - a jogi szabályozás megváltoztatása a választási folyamat közben, valamint az előző fordulókban is regisztrált különböző fogyatékosságok: így a rosszul összeállított választói névjegyzékek (amelyek miatt egyes polgárok szavazás nélkül távoztak), a provokatív propagandaanyagok, illetve zavarok a szavazóhelyiségeken kívüli voksolás lebonyolításában (az idősek, rokkantak körében).

Ennél fogva nem meggyőző az EBESZ-missziónak az a következtetése, amely szerint a második forduló megismétlése jócskán közelítette Ukrajnát a nemzetközi normák teljesítéséhez - mutatott rá az orosz diplomata.