Nyerésre áll Juscsenko Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Nyerésre áll az ellenzéki elnökjelölt az ukrán elnökválasztás megismételt második fordulójában. Viktor Juscsenko a szavazatok 90,53 százalékának összeszámlálása után 12 százalékpontos előnnyel, a szavazatok 53,94 százalékával vezet Viktor Janukovics kormányfő előtt, akit a szavazók 42,27 százaléka támogatott. Juscsenko előnye már behozhatatlan.
Vágólapra másolva!

Messze maga mögé utasította ellenfelét Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt a Központi Választási Bizottság (CVK) hétfő hajnali hivatalos adatai szerint. A szavazatok 90,53 százalékának összeszámlálása után Viktor Juscsenkóra a választók 53,94 Viktor Janukovicsra pedig 42,27 százaléka voksolt. Juscsenko gyakorlatilag már nyertesnek tekintheti magát, mivel nagyobb különbséggel vezet riválisa előtt, mint ahány szavazat megszámlálása még hátravan.

Az ellenzéki jelölt hétfő hajnalban tartott sajtótájékoztatót, melyen közölte: "Az első csata véget ért. 14 éve vívtuk ki a függetlenségünket, de ma lettünk szabadok. Lezárjuk a történelmünknek azt a fejezetét, amely csalásról, hamisításról, gazságokról szólt, és újat nyitunk, a demokrácia fejezetét. Ukrajna állampolgárainak most mar minden nappal, jobb, könnyebb, szabadabb lesz... 3-4 honapja a világon sokan azt sem tudtak, hogy létezik Ukrajna és ma mindenki tudja, hogy hol emelte fel egy nép a fejet... Igen, ez az én hazám, büszke vagyok rá hogy Ukrajna állampolgára lehetek. Senki ne foglalkozzon mar a százalékokkal, győztünk!" A politikus ezután a Függetlenség térre távozott - jelentette Boczka Károly, az [origo] helyszíni tudósítója.

Juscsenko a Függetlenség terén, a november 21-i, csalások miatt érvénytelenített második forduló óta tartó "narancsos forradalom" helyszínén köszöntötte támogatóit a győzelem alkalmából. Tarasz Szteckiv ellenzéki parlamenti képviselő arra kérte a híveket, hogy mindaddig tartsanak ki, amíg a Központi Választási Bizottság véglegesen ki nem hirdeti Juscsenko győzelmét.

Viktor Janukovics kampányirodájának munkatársai gyakorlatilag elismerték a kormányfő vereségét, de kilátásba helyezték, hogy választási csalások miatt panaszt nyújtanak be. A Központi Választási Bizottsághoz már meg is érkeztek az első panaszok. Jaroszlav Davidovics, a CVK elnöke az Interfax hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy jelenleg ezek rögzítése folyik, a vizsgálatra később kerítenek sort.

Viktor Juscsenko győzelmét már az exit pollok eredményei is előrevetítették. Párhuzamosan négy szervezet végzett közvélemény kutatást a szavazóköröknél, Juscsenko mind a négy felmérés szerint tíz százalék körüli eredménnyel vezetett.

Juscsenko a Szotszmonitoring szerint 58,1-38,4, a Razumov Központ szerint 56,5-41,3 az Interfax felmérése szerint 53,0-41,3, az amerikai Luntz Kutató Társaság az ellenzéki ICTV-nek végzett felmérése szerint pedig 56-41 százalékos arányban vezet Janukovics előtt.

Noha Juscsenko győzelme még nem hivatalos, az ukrán ellenzéki sajtó már azt latolgatja, melyik lesz a következő szovjet utódállam, ahol hasonló forradalom dönti meg a tekintélyelvű rendszert. Az Ukranszkaja Pravda szerint Kirgizisztánban, Kazahsztánban, vagy Moldáviában várható hasonló fordulat. Aszkar Akajev kirgiz elnök vasárnap figyelmeztetett a veszélyre és felszólította híveit: ne hagyják, hogy a Nyugat befolyásolja a jövőre esedékes kirgiz választásokat.

Janukovics ellenzékbe vonul

Janukovics az exit poll eredmények kapcsán kijelentette, hogy kész ellenzékbe vonulni. A kormánypárti elnökjelölt azt ígérte Juscsenkónak "megtudja majd milyen az a kemény ellenzék". Kérdésre válaszolva Janukovics kijelentette: nem gratulál ellenfelének, mert nem demokratikus választás útján, hanem forradalommal és alkotmánysértéssel szerezte meg a hatalmat.

Forrás: [origo]
Átláthatóbb volt a szavazás

Korábban Kucsma elnök kijelentette: bárki győz is, a másik jelölt viselkedése számít igazán. Kucsma szerint a vesztesnek el kell ismernie vereségét és azonnal gratulálni kell ellenfele győzelméhez. Kucsma elnök egyébként szavazata leadásakor reményét fejezte ki, hogy utoljára kell szavaznia az utódjának személyét eldöntő választáson.

Nem volt kirívó csalási kísérlet

A választások viszonylag nyugodtan folytak. Bár ez alkalommal is számos csalási kísérlet történt, számuk elenyésző a november huszonegyediki, botrányba fulladt második forduló idején előfordultakhoz képest. Mindkét oldalról megnehezítették a megfigyelők munkáját: törölték nevüket a nyilvántartásokból, vagy nem engedték őket az urna közelébe. Jellemző, hogy a megismételt második fordulóra összeállított szavazási listán kétszázezerrel kevesebb név van, mint a korábban összeállított választói jegyzékben.

Boczka Károly az [origo] ukrajnai tudósítója szerint a legkirívóbb eset a cserkasszi körzetben történt: itt ötezer név kétszer szerepelt a szavazási listán. A listát a helyi választási bizottság továbbította az ügyészségnek.

Forrás: [origo]
Janukovics kemény ellenzéket ígér

Janukovicsék bejelentették, hogy panaszt tesznek mindazon körzetekben, ahol szerintük csalás történt. A kormánypárti jelölt kampánystábja szerint több körzetben elszabotálták a mozgóurnás szavazást.

Az ukrán alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánította az ukrán parlament, a rada azon döntését, hogy nem engedélyezi a mozgóurnás és a lakóhelytől távoli szavazást. A novemberi második fordulóban különösen ezt a két módszert használták fel Janukovicsék arra, hogy híveik többször szavazhassanak.

Egymásra mutogat a két tábor

Ugyanakkor a kormánypárti jelölt stábja arra is panaszkodott, hogy Kijevben számos tízemeletes lakóházban elromlott a lift a választás napján. Janukovics szerint emiatt számos párthíve - mozgássérültek, és idősek, akiknek már nehezére esik a lépcsőzés - nem jutott el a szavazásra. Janukovicsék szabotázst emlegettek, és bejelentették, hogy kivizsgálják a rejtélyes liftleállások okát.

Durva kampánycsend-sértés egy alkalommal történt. Az állami UT1 televízió Juscsenkót támogató kampányfilmet sugárzott a nap folyamán. Juscsenko kampánystábja később bejelentette, hogy provokáció történt. Mikola Tomenko, az ellenzéki jelölt kampányfőnöke később közölte: följelentést tettek az ügyben. Az UT1 a novemberi választás utáni válság során egyébként mindvégig Leonyid Kucsma elnököt és jelöltjét, Viktor Janukovicsot támogatta.

Kijevben nyugalom van. Az utcákon együtt járőröznek a rendőrök és Juscsenko kampánycsapatának emberei. A Függetlenség téren, az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés kampányhelyszínén 10-15 000 fős tömeg gyűlt össze. Juscsenko hívei azonban elmondták: éjszakára akár egymilliós tömeg is összegyűlhet, hogy megünnepelje az ellenzék győzelmét.