Reményteljes karácsony Betlehemben

Vágólapra másolva!
Három év után először az izraeli hatóságok engedélyezték, hogy palesztin vezetők a betlehemi Születés templomában részt vegyenek az éjféli misén, ahol a békéért imádkoztak. A jeruzsálemi latin pátriárka az erőszak ördögének leigázását sürgette, és egy olyan társadalomról beszélt, ahol "az egyik nem kontrollálja a másikat, az egyik földjét nem foglalja el a másik, senki nem veszi el más szabadságát".
Vágólapra másolva!

Zarándokok ezrei és az új palesztin vezetés tagjai ünnepelték péntek éjjel a karácsonyt Jézus szülőhelyén, Betlehemben. Történelmi jelentősége is lehet, hogy Izrael néhány év után először engedélyezte, hogy palesztin vezetők a betlehemi Születés Templomában menjenek éjféli misére. A palesztinok korábbi vezetőjét, a novemberben elhunyt Jasszer Arafatot terrorista kötődése miatt nem engedték Jézus születésének helyére.

Az éjféli misén részt vett a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) új elnöke is. Mahmúd Abbász péntek este egy beszédében úgy fogalmazott, hogy "kezet nyújtunk az izraelieknek. Kívánjuk, hogy a tárgyalások vezessenek el a békéhez." Ariel Saron izraeli kormányfő is korábban úgy vélte, hogy a 2005-ös esztendő a béke lehetőségének az éve lesz.