Újabb fogolykínzási botrány az USA-ban

Vágólapra másolva!
Két hónappal azután, hogy kipattant a fogolykínzási botrány, FBI-ügynökök még mindig kaptak olyan információkat, hogy az amerikai hadsereg kegyetlenül megkínzott hadifoglyokat Irakban és Guantanamón. Bush elnök szigorú vizsgálatot ígért.
Vágólapra másolva!

Két hónappal azután is érkeztek jelentések arról, hogy amerikai katonák foglyokat kínoztak Irakban és Guantanamón, hogy kirobbant az Abu Graib-botrány - derült ki az Egyesült Államokban, miután egy jogvédő szervezet nyilvánosságra hozott olyam e-maileket, amelyekben erről jelentenek FBI-ügynökök feletteseiknek és a kormánynak.

Az American Civil Liberties Union (Amerikai Polgári Szabadság Unió) emberi jogi szervezet, amelyik pert indított a kormány ellen, állt elő azzal, hogy a fogolykínzásokkal kapcsolatos ügy kipattanása után is érkeztek olyan információk a kormányhoz, miszerint kegyetlenkedtek hadifoglyokkal az amerikai tengerészgyalogosok, de eddig nem vizsgálták ezeket az eseteket. Bizonyíték minderre több olyan e-mail, amelyet FBI-ügynökök kaptak és továbbítottak feletteseiknek.

Az egyik e-mailt, amelyet nyilvánosságra hoztak, egy FBI-ügynök írta Robert Mueller FBI-igazgatónak, két hónappal a botrány kirobbanása után, június 25-én. A szóban forgó e-mailben arról jelentett a nyomozó, hogy a foglyokkal meg nem engedhető módon bánnak. Többek között fojtogatják, ütik őket, ráadásul előfordul, hogy égő cigarettát nyomtak az áldozatok fülébe.

Egy másik beszámoló szerint előfordult, hogy a fogva tartott eszméletlenül feküdt a földön egy hajcsomóval a feje mellett. Az éjszaka folyamán ugyanis a kínzások miatt kitépte saját haját. Emellett arról is beszámoltak szemtanúk az FBI-nak, hogy látták, amint összeláncolt kézzel és lábbal, arccal a földnek, étlen szomjan magukra hagyták a foglyokat a katonák, akár 24 órára.

Bush elnök szóvivője azt mondta, kivizsgálják az ügyet és ha valakinek megállapítják a felelősségét, szigorú büntetésre számíthat. Közölte, hogy lépéseket tesznek, hogy ne fordulhasson elő hasonló a későbbiekben.