Puccsal vádolnak 40 orosz bolsevikot

Vágólapra másolva!
Államcsínykísérlet miatt vádat emeltek szerdán Oroszországban a bolsevik párt 40 tagja ellen. Az aktivisták kedden elfoglalták az orosz elnöki hivatal egyik irodáját, tiltakozva a Kreml hatalomkoncentráló törekvései ellen.
Vágólapra másolva!

Államcsínykísérlet miatt vádat emeltek Oroszországban a Nemzeti Bolsevik Párt negyven tagja, köztük egy holland állampolgár ellen. A bolsevik párt tagjait azzal vádolják, hogy elfoglalták az orosz elnöki hivatal egyik épületét - közölte szerdán az ügyvédjük. Dmitrij Agranovszkij kijelentette: a negyven embert alaptalanul vádolják. Államcsínykísérletért akár 12-20 évi börtönbüntetést is kiszabhatnak a vádlottakra. A moszkvai ügyészségen nem erősítették meg hivatalosan az értesülést.

A negyven orosz szélsőbaloldali aktivista kedden foglalta el az orosz elnöki hivatal egyik ügyfélszolgálati irodáját Moszkva központjában. Az aktivisták a Kreml hatalomkoncentráló választójogi reformjai, valamint más kormányintézkedések ellen tiltakoztak.